BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Július végi búcsú a htm-ektől?

Olyan viszonyokat kell teremteni a villamosenergia-piacon, amelyek a mostaninál erősebb versenyt, nagyobb ellátásbiztonságot és erősebb fogyasztóvédelmet eredményeznek – indokolta az árampiac teljes megnyitását kimondó törvény elfogadását tegnap Kóka János gazdasági miniszter. A törvény elfogadását azonban még mintegy öt kormány- és húsz minisztériumi rendelet meghozatala követi azelőtt, hogy a jövő évtől a lakosság szá mára teljesen szabad legyen a villamos energia vásárlása.

A lakosságot és a kisfogyasztókat az eddigi hat áramszolgáltató úgynevezett egyetemes szolgáltatói minőségben látja el ezután árammal, vagyis szerződéskötési kötelezettségük lesz az előbbi fogyasztói csoportokkal szemben, a hatóság által ellenőrzött – és a bevezetés előtt 45 nappal engedélyeztetésre megküldött – árat alkalmazhatnak, és számos más előírásnak kell eleget tenniük, mindenekelőtt elvárt szintű ügyfélszolgálattal kell rendelkezniük. Ugyanez áll a lakossági piacra majd újonnan, de értelemszerűen alacsonyabb árral belépni kívánókra is. A szereplők körének bővülésével nem szűnik meg az eredeti egyetemes szolgáltatók ellátási kötelezettsége. A második féléves jogalkotási munka során határozzák meg, kik tartozhatnak a védett lakossági körbe, vagyis kik azok, akiket nemfizetés esetén is el kell látni árammal. Elképzelhető, hogy lesz valamilyen rászorultsági elvű ártámogatás is.

A villamos energia nagykereskedelmét illetően a gazdasági tárca továbbra is az erőművek és az MVM Zrt. közötti hosszú távú áramvásárlási megállapodások (htm) felszámolására törekszik, a tárgyalásoknak a miniszter reményei szerint a hónap végére eredménnyel kell zárulniuk. Ezt követően születhetnek újfajta, de már piackonform megállapodások az áramtermelők és az MVM között, a cél a mostani piackorlátozó rendszer megszüntetése, amelyben az MVM begyűjti a kapacitásokat, és saját üzleti érdekei szerint értékesíti azokat. Ugyanakkor az új áramtörvény akkor is működőképes, ha nem sikerül megállapodni a htm-ek felbontásáról, ugyanis az áram-nagykereskedőnek – jelen esetben az MVM-nek – minden év október 31-ig aukción kell felkínálnia az általa lekötött kapacitásokat. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.