Két és félszer jobb eredmény a Dunaferrnél
A Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 293 milliárd forint bevételt és 40 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly: a forgalom 15 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, az eredmény pedig két és félszerese a 2005. évinek.
Natalia Basinszka, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vállalat több mint 8 ezer alkalmazottat foglalkoztat, s termelési kapacitása éves szinten 1,8 millió tonna, amelyet három éven belül 500-600 millió euró beruházással 3,2 millió tonnára kívánnak növelni.
Tavaly a Dunaferr 15,5 milliárd forintot költött fejlesztésre, míg az idén a tervek szerint 44,6 milliárd forintot. Natalia Basinszka elmondta: a Dunaferr az elmúlt időszakban jelentős változásokon esett át. A megvételkor eredetileg 40 cégből álló csoportot folyamatosan integrálják és konszolidálják, s ehhez új informatikai infrastruktúrát alakítanak ki. Céljuk az, hogy a csoport működése átláthatóbb legyen, a költségek csökkenjenek, miközben a hatékonyság és a nyereség nő. Minderre azért is szükség van, mert a vállalat uniós, illetve verseny-környezetben működik.
A HP Magyarország közreműködésével megvalósult, több világcégtől, így az SAP-tól vásárolt szoftver-, illetve hardver-fejlesztés egyebek mellett kiterjed a beszerzésre, a termelésre, a pénzügyekre és az értékesítésre. Az új informatikai rendszertől a csoport azt várja, hogy éves szinten 3-5 százalékkal javítja nyereségességét.


