BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kezelhető a koleszterinszint

A Magyar Szív Egyesület tavaszszal országos koleszterin- és általános egészségügyi szűrővizsgálatokat hirdetett meg a lakosság körében – tudtuk meg dr. Vértes András elnöktől. Közel 3000 résztvevőn végezték el a szűrést (tesztcsíkkal), és kérdezték ki őket általános egészségi állapotukról, gyógyszerszedési szokásaikról, krónikus betegségeikről. Az eredményeket a GfK Piackutató Intézet dolgozta fel. Kiderült, hogy a megkérdezettek több mint felének emelkedett a koleszterinszintje (5 mmol/liter vagy a feletti). Túlsúlyos volt 43 százalékuk, a középkorúak közül minden negyedik ember vallotta, hogy krónikus betegségben szenved, és kiderült, hogy az összes korosztály sok gyógyszert szed.

Régóta tudjuk, a magyar lakosság általános egészségi állapota évről évre riasztóbb képet fest. Minden második ember túlsúlyos vagy elhízott, Európában dobogós helyen szerepelünk a szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikájában, a halálozási adatokból kitűnik: az összes halálozás több mint 50 százalékáért ez utóbbi betegségcsoport a felelős. A kutatási eredmények ma már egyértelműen bizonyítják, hogy a magas koleszterinszint meghatározó szerepet játszik az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyi katasztrófák (stroke) kialakulásában. Pedig a normálistól eltérő koleszterinszint időben való felismerésével és kezelésével csökkenthető lenne a szív-ér rendszeri megbetegedések veszélye.

A koleszterinszintet tekintve nincs különbség férfiak és nők között, s az életkor előrehaladtával az emelkedett és a magas értékek részarányai növekedést mutatnak. Míg a 19 év alatti fiatalok csupán 14 százalékánál magas a szint, a 30–39 éveseknél ez az arány már 38 százalékra emelkedik. A 40–59 évesek kategóriájában már közel minden második megkérdezett számolt be megnövekedett koleszterinszintről. A résztvevők végzettsége szerint minden második felsőfokú végzettségűnek a normál értékek közé esik a koleszterinszintje.

Nem rajzolódott ki túl jó kép az egészségi állapotunkról a gyógyszerszedési szokásaink alapján sem. A válaszadók 56 százaléka szed rendszeresen valamilyen medicinát, ez az arány a korral csak növekszik. Négy megkérdezettből három legalább a túlsúlyos kategóriába tartozik, az egészséges, normál súlyúak aránya csupán 30 százalék. Jó hír azonban, hogy a résztvevők egyre jobban figyelnek a táplálkozási szokásaikra, és a rendszeres testmozgás szerepe is tovább nő. Kiderült, hogy mind többen vesznek részt egészségügyi szűréseken is.

A vegyület felfedezője

A koleszterin szerves vegyület, amelyet 1815-ben Eugene Chevreul francia vegyész fedezett fel. A szervezet számára nélkülözhetetlen alkotórész, ugyanis ez az összetevője a sejtek membránjának, s ez felel a membrán rugalmasságáért és képlékenységéért.

A koleszterin azonban nem csak a sejtek rugalmasságát adja, többféle hormon kiindulási alapja is.

Elsősorban a mellékvesekéreg hormonjai és a nemi hormonok képződnek belőle.

A koleszterin 70-80 százalékát saját szervezetünk állítja elő, a fennmaradó mennyiség pedig az étkezések során jut az emberi szervezetbe.



A koleszterin azonban nem csak a sejtek rugalmasságát adja, többféle hormon kiindulási alapja is.

Elsősorban a mellékvesekéreg hormonjai és a nemi hormonok képződnek belőle.

A koleszterin 70-80 százalékát saját szervezetünk állítja elő, a fennmaradó mennyiség pedig az étkezések során jut az emberi szervezetbe. A hasznos és az ártó koleszterin A koleszterinnek két fajtája létezik: az LDL (low-density lipoprotein) és a HDL (high-density lipoprotein). Egyensúlyuk jelenti az egészséges koleszterinszintet. Az LDL az „ártó”, mert az artériákban lerakódva azok elzáródását okozza.

Kutatások bizonyítják, hogy a vér koleszterintartalma mennyiségi és minőségi szempontból is befolyásolja a koszorúerek meszesedési folyamatát.

A HDL a „hasznos”, mert visszajuttatja a koleszterint a májba, amely ott feldolgozódik és kiválasztódik a szervezetből.

Amíg az LDL fokozza, a HDL gátolja a zsírok lerakódását az érfalban, s ezáltal csökkenti az érelmeszesedés, a trombózis, a szívinfarktus és az agyi érbetegségek kockázatát.

A szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy koleszterinszintet milyen mértékben határozzák meg az öröklött tényezők, ám az bizonyos, hogy az állati eredetű táplálék megemeli a normális mértéket. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.