Kibontakozó olajipari erőpróba

Növekedésképes-e önmagában egy Mol Nyrt. méretű szénhidrogén-ipari vállalat Európában? A kérdésre az osztrák OMV válasza nem, a társaság éppen az iparág európai konszolidációjára hivatkozva igyekszik ellenőrzést szerezni a Mol felett. A magyar olajcég válasza igen, mondván: eddig is folyamatosan erősödött, s közben európai összehasonlításban is a legjobbak közé tartozó pénzügyi mutatókat érte el. Általában véve a Mol maga sincs ellene az olajtársaságok közötti összefogásnak, de ilyenbe – mint Mosonyi György vezérigazgató nemrég hangsúlyozta – csak függetlensége feladása nélkül vág, egy-egy tevékenységre vagy projekt végigvitelére társul olyan partnerekkel, amelyek fellépése többletértéket ígér cégének.

A Mol részéről persze az is az OMV által felkínált lehetőség ellen szólt, hogy az új formációban alárendelt szerep várna rá, annak ellenére, hogy az osztrák cég nyitva tartja az ügy „közös érdek szerinti”, tárgyalásos úton való rendezésének a lehetőségét – vélik szakmai körökben.
A térség szénhidrogén-forgalmazásából mára kiszorultak a szerencsét próbáló társaságok, köztük több nagy amerikai cég, s eltűntek a gyengébb helyi vállalatok is. A megmaradók a saját országuk piacain erősen védekeznek, külföldön pedig egymásnak feszülnek. A fő összecsapási terület a legígéretesebben fejlődő Balkán.

Az üzemanyag-kiskereskedelmi vetélkedés két legelszántabb játékosa térségünkben éppen az OMV és a Mol, illetve újabban az orosz Lukoil. A piac újrafelosztásáért való küzdelemben a magyar olajcég éppen arra hivatkozva fog vissza lendületéből a napokban meghirdetett, komolyabb felvásárlások nélküli növekedés stratégiája szerint, hogy nincsenek reális áron megszerezhető eszközök.

Jól példázza az eszközök drága voltát az OMV múlt heti bejelentése is: a cég a romániai Petromon keresztül 2010-ig megvásárolandó 103 balkáni benzinkút mindegyikének megszerzésére átlagosan kétmillió eurót szán.

Ez nagyon sok, tekintve, hogy mostanság egy új európai töltőállomás építése átlagosan kijön egymillió euróból. A magas árral a vevőjelölt is elismeri, hogy erősen keresleti piacon próbálkozik. Nem vélelten, hogy az osztrák társaság jobb üzletnek tekinti az erős riválisok valamelyikével, azaz a Mollal való közös terjeszkedést, mint az ellenében való hódítást.
A finomításban sem könynyebb egyedül erősítenie az OMV-nek, kapósak a kapacitások. A társaság már most is tengeren vásárolt gázolajjal pótolja ki a schwechati finomítóban előállított és a más cégektől vett termékmennyiséget, ahogyan a Mol is olyan arab olaj importjába fogott, amiből fajlagosan több gázolajat tud előállítani. Új kapacitások elsősorban a Balkánon vásárolhatók. Ott, ahol a privatizációs tendereken megint csak a Molba és a Lukoilba ütközik az OMV. Ráadásul a magyar olajcég ül a horvátországi INA-nak azon a 25 százalékán is, amelyből később további százalékok várhatnak gazdára, főként persze a Molra.

A Mol mellett megvetette a lábát a Balkán olajfinomításában az OMV is az említett Petromon, a Lukoil pedig a romániai Petrotelen, valamint a bulgáriai Neftochimen keresztül is.

A szállítók kegyeiért folyó versenyben is útjában van egymásnak a Mol és az OMV. E területen mostanában a gáz kap nagyobb hangsúlyt: melyik országot fejleszti az orosz Gazprom regionális elosztó központtá? A kettőt egyszerre aligha. A Gazprom először a Molnak vetette fel a lehetőséget, de az előkészületek lelassultak, közben az osztrákok, de a szerbek is beelőztek.

Az előbbiekből adódik a Mol egy másik érve is az OMV-vel való összeállás ellen: a fúzió (vagy felvásárlás) kioltaná a most meglévő éles versenyt, a két cég egyesített piaci ereje pedig uniós versenyaggályokat vetne fel. Ezzel részben egyetért az osztrák PMV Oil Associates GmbH olajipari elemzőcég igazgatója is, akit a Mol–OMV párbaj néhány érvével és ellenérvével szembesítettünk.

Johannes Benigni szerint is lehet, hogy egy esetleg létrejövő Mol–OMV párosnak bizonyos piacokon majd harmadik feleknek el kell adniuk kútjaik egy részét, de mégis célszerű összefogniuk, metr külön-külön korlátozottak a növekedési lehetőségeik. Együtt annál hatékonyabbak lehetnek. „A két cég nem nagyon kicsi, de nem is közepesen nagy” – mondta. Rá kell jönniük, hogy be kell szállniuk a konszolidációba. (Nyilatkozata előtt az igazgató leszögezte: cége független elemzőtársaság, nem érintett a Mol–OMV vitában, és értesüléseit is nyilvános forrásból szerzi be.)

A magyar olajcég azt is hangsúlyozza, hogy nem nyerne az OMV-vel kötendő partnerségen, mert saját gazdasági mutatói jobbak az OMV-inél. Erre reagálva az igazgató elismerte ugyan, hogy a Mol jobb a finomításban, mint az OMV, de – mint mondta – utóbbinak az olaj- és gáztermelésben vannak jobb eredményei. Szerinte mindez megint csak a partnerség mellett, nem pedig ellene szól, hiszen a két társaság éppen ott erősíthetné a másikat, ahol az rászorul. Johannes Benigni elutasította azon felvetésünket, hogy ha versenyügyi megfontolásból a cégpárosnak el kellene adnia egyik finomítóját, akkor az osztrák cég az eredményeit egyébként is rontó Petromhoz tartozó finomítóját áldoznák be, Százhalombattát pedig megtartanák. Az igazgató úgy véli, nem kellene eladni a finomítók egyikét sem, s egyébként is mindegyikr szüksége is lenne az egyesült társaságnak is.

Az OMV részesedésvásárlási törekvései kapcsán az igazgató a magyar olajcég példáját hozta: a Molnak is 25 százalék plusz egy szavazat részvénye van a INA-ban, s az így megszerzett vétójoggal tudja védeni tulajdonosai érdekét. Az OMV-nek is szüksége van rá, hogy a Molban korábban megszerzett 10 százaléknál nagyobb befolyása legyen.