Magyarországról bővít a BA
Magyar nyelvű honlap, bővített és átalakított ferihegyi üzleti váróterem, alkalmanként nagyobb gépek beállítása a Budapest–London útvonalon, és a kkv-knak kidolgozott vállalati értékesítési csomagok. Ezek a British Airways (BA) magyarországi jelenlétét erősítő újdonságok, amelyekkel feltétlenül élni kíván a brit légitársaság piaci pozícióinak további javítása érdekében – mondta lapunknak David B. Rousham regionális kereskedelmi vezető, aki azt ígérte: ugyan nem kívánnak közvetlenül árversenybe kezdeni a diszkontlégicégekkel, de ami az agresszív marketing terén átvehető, azt át is veszik. Az értékesítésnél például a mostani 13-15 százalékos részesedést jelentősen növelni akarják.
A két főváros közötti útvonalon a BA és a Malév együtt körülbelül 40 százalékos részesedést mondhat magáénak a brit vezető szerint. Ezt feltétlenül tartani, sőt kissé növelni is akarják. Mivel tapasztalatai szerint időközönként a napi három BA-járat közül egy iránt fokozottabb a kereslet, a jövőben várhatóan több nagy befogadóképességű járművet állítanak forgalomba. Később akár egy negyedik járat is szóba jöhet, de erről egyelőre nincs döntés. A 2006/2007-es üzleti évben 200 ezer utasa volt a BA-nak ezen a járaton, ezek egyharmada a magyarországi értékesítési csatornákon váltott jegyet. Az utasok egyötöde üzletember volt, ez a csoport továbbra is kiemelt helyen áll a brit vállalat marketingjében. Egyebek között számukra is fejlesztették ki 100 millió fontért a hosszú távú járatok business osztályú termékkínálatát, és közülük kerülhetnek ki a tengerentúli járatokon hamarosan megújuló első osztály utasai is. A mostani üzleti évben tovább emelkedhet a budapesti járaton az utasok száma, ezt jelzi, hogy az első két hónapban (április, május) 20 százalékkal többen vették igénybe a BA-t, mint az előző üzleti év azonos időszakában.
A Malév Oneworld-tagsága bizonyos háttéralkukat feltételezhetett a két cég között, minthogy mindketten tagjai a szövetségnek. Ezt firtató kérdésünkre a BA képviselője azt mondta: „nem tiltjuk, hogy a Malév vidéki brit nagyvárosokba repüljön, Gatwicken pedig együttműködünk, hiszen oda sok továbbutazó magyar ügyfél érkezik. A Oneworld előnye ebből a szempontból kitapintható a másik két légiszövetséghez képest, hiszen nálunk kisebb a hálózatok átfedése, inkább kiegészítik egymást, s a tagfelvételkor eleve ezt nézzük” – érvelt az igazgató.
Budapest mint fő Malév-bázis szintén fontos a BA-nek, hiszen a jövőben várhatóan jelentősen emelkedhet a ferihegyi tranzitutasok száma mind a Londonból érkező BA-járatok, mind a Kelet-Európából érkező Malév-járatok jóvoltából. Ferihegy új üzemeltetőjéről szólva nem hagyott kétséget afelől, hogy nyomást gyakorolnak majd a Hochtiefre a repülőtéri díjak mérséklése, illetve más kedvezmények érdekében.
„Egyértelművé kell tenniük, hogy az 1-es és a 2-es terminál két külön kategóriájú szolgáltatáscsomagot ad a cégeknek, eltérő árakon” – fűzte hozzá, jelezve: sürgető, hogy a német tulajdonos vezette Budapest Airport valóban végigvigye a napokban beharangozott fejlesztéseket.
David B. Rousham közölte, hogy hamarosan egy 14 milliárd dollár értékű repülőgép-rendelést jelentenek be, idővel pedig a Oneworld szövetség tagjai új oroszországi járatokat indítanak, mert rendkívül sokat ígérő az ottani piac. Ezeket a törekvéseket segítheti a Malév új tulajdonosa, de nem jelenthet egyedüli garanciát az oroszországi lehetőségek kiaknázásában. MN


