BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Spamtelenít az NHH is

Július elejéig már több mint ötszáz eljárást indított kéretlen elektronikus hirdetések (spam) miatt a Nemzeti Hírközlési

Hatóság (NHH) – tudtuk meg Sylvester Nórától, az NHH informatikai szabályozási igazgatójától. Ez jelentős növekedést jelent az elmúlt évekhez képest, hiszen tavaly 287, 2005-ben pedig mindössze 94 eljárás indult. A növekedésben a spamek terjedése mellett szerepet játszik az is, hogy egyre tudatosabbak, tájékozottabbak a felhasználók, és ennek köszönhetően nő a bejelentések száma.

Az NHH ugyanis jelenleg saját kezdeményezésre nem, csak felhasználói kérelemre indíthat vizsgálatot a spamekkel kapcsolatban. A bejelentéseket többféle módon is megtehetik a felhasználók, de leggyakrabban e-mailt küldenek a [email protected] címre. Néhány hónapon belül egyébként ez a lehetőség – a bejelentési rend változásával – megszűnik, és egy erre a célra kialakított internetes felületen, formanyomtatvány kitöltésével lehet majd jelezni a kéretlen hirdetéseket.

Többnyire magánszemélyektől érkeznek a bejelentések, de már vállalatoktól és közületektől is kaptak jelzéseket – mondta el Sylvester Nóra. Tavaly a kéretlen hirdetést feladók 90 százalékához sikerült eljutni a hatóságnak, és felszólítani őket a spamküldés beszüntetésére – a tapasztalatok egyelőre kedvezők az ilyen jellegű intézkedésekkel kapcsolatban. Az eltiltás mellett bírságot is kiszabhat az NHH, ennek összege 50–500 ezer forint lehet, az idén eddig több mint 1,3 millió forint bírságot szabtak ki az eljárások során. A hirdetők nagy része egyébként arra hivatkozik, hogy nem ismerte a jogszabályt. A jelenleg érvényben lévő hazai szabályozás szerint spamet e-mailben vagy más hasonló kommunikációs eszköz (MMS, SMS) útján csak akkor lehet küldeni, ha ehhez a címzett egyértelműen és előzetesen hozzájárult.

Az elektronikus kereskedelmi törvény június végén elfogadott módosítása szerint az NHH augusztus 5-től az internetszolgáltatóktól is kikérheti a hirdetők vagy küldők adatait, erre korábban az adatvédelmi rendelkezések miatt nem volt lehetősége a hatóságnak. A spamelők ellen büntetőfeljelentés is tehető személyes adatokkal való visszaélés miatt, ezt azonban természetesen már a rendőrség vizsgálja ki. A kéretlen elektronikus hirdetések küldői folyamatosan új megoldásokat próbálnak ki a felhasználók és a hatóságok megtévesztésére.

A kéretlen üzenetek elleni küzdelemben a hatósági eljárás önmagában nem elég, a szakértők szerint a legfontosabb a felhasználók tájékoztatása. Ebben a távközlési szolgáltatóknak és az informatikai biztonsági cégeknek is szerepet kell vállalniuk, de az NHH honlapján is közzétettek tájékoztató anyagokat, illetve a felhasználók tíz, a világhálóról ingyen letölthető spamszűrő összehasonlító elemzését is megtalálják a hatóság weboldalán.

A spamek jelentette problémát jól mutatja, hogy a világ legnagyobb informatikai biztonsági cége, a Symantec felmérése szerint júniusban a kéretlen levelek adták a világ e-mail forgalmának mintegy 65 százalékát. Az elmúlt hónapokban azonban jelentős változás ment végbe a típusok elterjedtségét tekintve, míg januárban még a spamek 52 százaléka képalapú volt, addig a múlt hónapra már 14,5-re csökkent az arányuk. Az ilyen típusú üzenetek küldői legális képfeltöltő oldalakat kezdtek alkalmazni, majd internetes címeket használtak a szövegtestben. A Symantec tapasztalatai szerint egyébként júniusban az újdonságot spamfronton a csatolt PDF dokumentumok megjelenése jelentette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.