BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliók nézhetik a Lánchidat augusztus 2-án

A tavalyi sikeres bemutatkozást követően ebben az esztendőben is megrendezik a Forma–1-es versenyhétvége előtti csütörtökön a száguldó cirkusz utcai bemutatóját. Ezúttal új helyszínen és még a tavalyinál is színesebb műsorral készülnek a szervezők, akik abban bíznak, hogy a rendezvény még az egy évvel korábbinál is nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Szakértők szerint a Forma–1-es bemutatónak az országimázsra és a turizmusra is igen jó hatása van.

Az utcai bemutatót az idén az alagút–Clark Ádám tér–Lánchíd–Roosevelt tér útvonalon rendezik meg, augusztus 2-án – mondta lapunknak Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke.

A körülbelül egyórás program autós-motoros felvonulással kezdődik, ahol a 2007-es Dakar-rali résztvevői mutatják be járműveiket, a motorosok között az idén első helyet szerzett Cyril Despres vezetésével. Ezt követően veterán Forma–1-es autók hajtanak át Budapest legrégebbi hídján. A helyszínre kilátogató rajongók láthatják többek közt Gerhard Bergert is a korábbi versenyautójában.

A programot egy a tavalyihoz igen hasonló show zárja, amikor is a Toro Rosso- és a Red Bull-istálló egy-egy autója száguld együtt Besenyei Péter műrepülő világ- és Európa-bajnok gépével.

Tavaly az esemény minden előzetes várakozást felülmúlt. Az utcai bemutatót – amelyet akkor a Hősök terén rendeztek meg – a helyszínen mintegy harmincezren, a televíziók előtt pedig világszerte 73 országban több mint kétszázmillióan látták – mondta Palik László. Hozzátette: mivel most az egy esztendővel korábbinál sokrétűbb lesz a program, úgy véli, az idén akár ezeket az igen impozáns nézettségi adatokat is túlszárnyalhatják.

Szakértők szerint egy ilyen rendezvény amellett, hogy turisztikai szempontból előnyös, jelentősen növelheti Magyarország ismertségét is. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke lapunk kérdésére elmondta: az utcai bemutatónak – figyelembe véve a különböző televízió-csatornák reklámtarifáit – több millió eurós hírértéke van a főváros számára.

Hozzátette: bízik benne, hogy minél több csatorna készít összeállítást Budapestről a közvetítés előtt, s különösen örül annak, hogy az idén a rendezvényt új helyszínen tartják, hiszen így a Forma–1 rajongói Budapest újabb nevezetességeit ismerhetik meg.

Turisztikai szempontból az utcai bemutatónak, illetve a hasonló, nagy érdeklődésre számot tartó műsoroknak elsősorban a környező országokból érkező vendégek jóvoltából lehet kedvező hatása. Az esemény idején ugyanis Budapest a régió központjaként működik. Niklai Ákos elmondta: ezek a rendezvények jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt években megugrott a szomszédos államokból érkező turisták száma, Romániából például tavaly ötö- dével több, az idén pedig eddig közel másfélszer annyi vendég jött Magyarországra, mint egy évvel korábban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.