Az aukció rosszabb helyzetbe hozza a piaci szereplőket, mert az MVM által szándékosan alacsony, összesen 150 MW teljesítmény rendkívül drasztikus árakat fog indukálni az aukción. Szaniszló Mihály, az IEF elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi 17-18 forint/kWh körüli szabadpiaci áraknál ez az aukció mintegy 20 százalékos áremelkedést okozhat, amit a jövő évi piacnyitást követően a nem lakossági fogyasztóknál elviselhetetlen helyzetet teremt.
A meghirdetett aukció nem a biztonságos ellátást szolgálja, hanem a még magasabb piaci árak elérését, amely fogyasztó ellenes. Éppen ezért szerintük több ezer MW kapacitást kellene az MVM-nek a pályázatra vinnie, hiszen a cég rendelkezik az erőművi kapacitások több, mint 70 százalékával.
Mártha Imre, az MVM Trade vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy több aukciót fognak tartani a Magyar Energia Hivatallal történő konzultáció keretében. Bár nem adott biztos előrejelzést arra vonatkozóan, hogy az MVM mekkora kapacitást fog aukcióra vinni 2008-ban, de jelezte, hogy többszöröse lesz a 2007. évre szóló mennyiségnek, ami az év első felében 330 MW-ot jelentett, a végső mennyiség pedig többek között a most meghirdetett aukció eredményétől is függ. Szerinte a jövő évi aukciós energiamennyiség elérheti akár a 2500-3000 MW-ot is, ám ez még nagyban változhat a bevezetendő szabályozás függvényében, hiszen nem mindegy, hogy milyen feltételekkel kell az MVM-nek biztosítani az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó energiát. Igen jelentős bizonytalanságot okoz a regionális piacokon, hogy a szlovák rendszerirányító a déli irányú export kapacitását a jelenlegi felére kívánja csökkenteni 2008-tól, ezáltal akadályozva meg a villamos energia túlzottnak tartott exportját. Ez az intézkedés a szlovák fogyasztókat segítheti, a dél-európai régióban azonban súlyos hiányokat idézhet elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.