Tudatos üzletépítés
Az üzleti életben a legfontosabb érték a jó hírnév – tartja Ivanics Lajos, az Ivanics cégcsoport tulajdonosa, aki szerint a legnehezebb időkben is támaszt adott, hogy tudta, ügyfelei kitartanak mellette.
A cég. Ivanics Lajos szülei 1964-ben lettek kisiparosok: a budafoki műhelyben autójavítással, lakatosmunkákkal, majd félautomata, automata szerszámok készítésével foglalkoztak. A család 1972-ben vásárolt egy használt Volvót, amely egy életre meghatározta Ivanics Lajos pályafutását.
Önálló autójavító műhelyét 1985-ben alapította – ragaszkodva a gyökerekhez – Budafokon. Időközben egy állami cég is elkezdett foglalkozni a márkával, mivel azonban a hiánygazdaságban ugyanazok a beszerzési gondok sújtották a vállalatot, az ügyfelek inkább az Ivanics-féle műhelyt és a már megszokott csapatot választották. Az igazi változást a 80-as évek közepe hozta, amikor egy német márkakereskedővel kialakított kapcsolat eredményeként Ivanics Lajos importálni kezdett és alkatrészraktárat is létrehozott. 1991-ben megalapította az Ivanics Kft.-t, az első hivatalos hazai Volvo-márkakereskedést, amely a generálimportőr osztrák Denzel cég segítségével a számítógépes hátterű, rendszerszerű kereskedelem és raktározás alapjait is elsajátította.
Az érzelmi választásból időközben tudatossá vált üzletépítést 2002-ben a svéd autógyártó új – 2006-ban visszavont – üzletpolitikája majdnem végveszélybe sodorta. Miközben az évi 500 autó értékesítésével a piac 50 százalékát mondhatták magukénak, olyan szerződést írattak alá velük, amelyben határozatlan időre le kellett mondaniuk a budapesti értékesítésről. Ezzel a flottaeladások lehetőségét is elvesztették. Ekkor jelentett igazán sokat, hogy 1991-ben Székesfehérváron is létrehozták Volvo-márkakereskedésüket, amely a nehéz helyzet áthidalásában nagy szerepet játszott. Szerencséjükre a Ford hazai leányvállalata éppen ekkor keresett új partnert, és pályázatuk sikeres lett. 2001-ben díleri szerződést kötöttek a Forddal, majd a gyártóval való egyeztetés eredményeként Budapest után – 2006-ban, zöldmezős beruházással – Székesfehérváron is megnyitották Ford-márkakereskedésüket. A 230 embert foglalkoztató Ivanics cégcsoport tavaly mintegy 300 Volvo és 1300 Ford eladásával eredményes évet zárt.
Az ember. A gyermekkorától a szülei műhelyében tevékenykedő, szerszámkészítői és víz-gáz szerelői szakvizsgát szerző Ivanics Lajos – ahogy mondja – örökre elkötelezte magát a vas mellett. Az alapvető emberi értékeken kívül édesapjától – aki még akkor sem kért felárat, ha egy munkát sürgősséggel végzett el – azt is megtanulta, hogy az apró összegeket meg kell becsülni és gyűjteni, mert csak az teremthet hosszú távon biztos megélhetést. Legalább ennyire meghatározó volt, hogy az általa a legjobb iskolának tartott vevőszolgálati kapcsolat alapjait is fiatalon elsajátította.
Szavai szerint a legnagyobb kihívást a tehetséges és lojális munkatársak megtalálása, a megszerzett tudás átadása, a feladatok delegálása jelentette számára. Ezért is választotta maga mellé azt a tanácsadó céget, amellyel már közel 15 éve tart a kapcsolat. Ivanics Lajos kompromisszumkereső mentalitása mellett a közös szemlélet kialakítása is hozzájárult ahhoz, hogy azonos nyelvet beszélő, megbízható, stabil csapat alakult ki a cégnél.
A cégvezetőt a nehéz időszakon az ügyfelek elkötelezettsége mellett a stabil családi háttér segítette át. Felesége a cég pénzügyi vezetője, időközben gyermekei is a menedzsment tagjai lettek. Ivanics Lajos nemcsak azt tartja tudatos döntésnek, hogy gyermekeinek két nyelvet is el kellett sajátítaniuk, hanem azt is, hogy mindketten Amerikában tanultak egy ideig, azért, hogy az ott megismert szellemi és üzleti kultúra révén, hazatérve már a legmodernebb szemlélettel gazdagítsák a céget.
Névjegy - Ivanics Lajos
1954-ben született Budapesten. 1985-ben megalapította autószerelő műhelyét. 1991-től az Ivanics Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Felesége, Zita a társaság gazdasági vezetője, 28 éves fia, ifj. Ivanics Lajos az amerikai Marylandi Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg a társaság vezető informatikusa és a székesfehérvári telephelyű Volvo-kereskedés vezetője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi diplomát szerzett leánya, Ivanics Zita a társaság vezető jogásza és humánpolitikai vezetője


