Új helyszínt választ majd a Modine
Elállt a füzesabonyi üzemének megépítésétől a Modine járműipari világcég. A vállalat azzal indokolta döntését a helyi önkormányzatnak, hogy a tervezett gyár területén a talaj nem felel meg az elképzeléseiknek. Az autó- és gépipari cégeknek hűtő-fűtő berendezéseket gyártó amerikai Modine Manufacturing Company tavaly decemberben jelezte szándékát egy 12 millió dolláros beruházással megvalósuló, 400 fő foglalkoztatását lehetővé tevő gyár megépítésére. Akkor a Modine elnök-vezérigazgatója úgy vélte, hogy a második magyar üzem megépítése fontos eleme a vállalat ötpontos stratégiájának, amely a fejlesztést célozza. A Modine nem mondott le új gyár létesítéséről az országban; erről még a hónap végéig dönthetnek – mondta az MTI-Ecónak Szakács Géza, a Modine Hungária Kft. üzemvezetője.
A wisconsini székhelyű Modine-t 1916-ban alapították. A cég kilencezer embert foglalkoztat 15 országban lévő 34 létesítményében. 2006-os árbevétele 1,6 milliárd dollár volt. A Modine Hungária Kft. több mint 260 főnek ad munkát. VG


