Vidéki központok a DBH-tól
Július végén lesz a DBH Group 320-350 millió forintos beruházással Debrecenben felépített 1500 négyzetméteres innovációs üzleti központjának műszaki átadása, szeptembertől pedig már várják a vállalkozásokat az új létesítménybe – tudtuk meg Erdei Sándortól, a társaság vezérigazgatójától. A Hollandiában, Magyarországon és Szlovákiában is aktív, üzleti tanácsadással és pénzügyi befektetéssel foglalkozó cég tavaly novemberben indult beruházásával az első vidéki
„business center” típusú üzleti központ jön létre. A társaság Debrecen mellett Budapesten, az Infoparkban is kialakít egy ilyen létesítményt, kétezer négyzetméteres területen kezdi meg a központ üzemeltetését. Az erre vonatkozó szerződést néhány hete kötötték meg, az Infoparkba várhatóan 2007. október 15-től települhetnek be a cég ügyfelei. A DBH a két létesítményben nem csupán bebútorozott, rugalmasan alakítható irodaterületet, de teljes infrastruktúrát – telefon- és faxszám, internetkapcsolat – is kínál, illetve titkári, könyvelési, tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt, könnyebbé és olcsóbbá téve a kis- és közepes vállalkozások számára az üzletmenetet. Debrecenben mintegy 70, Budapesten pedig 170-180 munkaállomást alakítanak majd ki – mondta el Erdei Sándor.
A budapesti helyszín kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy már eddig is számos informatikai nagyvállalat – IBM, Hewlett-Packard, T-Online – települt be az Infoparkba, s ez vonzóvá teheti a helyet az ágazatban tevékenykedő, budapesti irodát, illetve kapcsolódó szolgáltatásokat kereső vidéki vállalkozások számára. Már eddig is több ilyen cég érdeklődött a lehetőség iránt a DBH-nál, többek között internetszolgáltató, szoftverfejlesztő vállalkozások.
Az 1994-ben, magyar és holland önkormányzatok (Debrecen, Maastricht) és kamarák által alapított DBH kezdetben üzleti tanácsadással foglalkozó nonprofit szervezet volt. A társaságból 1998-ban kiszálltak az alapítók, s 1999-től a tanácsadás mellett már befektetéssel is foglalkoztak. Többek között a repülőgéphajtómű-alkatrészeket gyártó debreceni Hungarotechben, az elektronikai eszközök szervizelésével foglalkozó E-Care Solutionben és az Unitek hegesztéstechnikai vállalatban van érdekeltsége a cégnek. A társaság tavaly több mint kétmillió eurós árbevételt ért el, ez 2005-höz képest nyolcszázalékos növekedést jelent, a cégcsoport adózott eredménye pedig több mint másfélszeresére, 375 ezer euróra nőtt. VG


