Rekordösszegű ösztöndíjat ítélhetett oda ígéretes fiatal magyaroknak, illetve tapasztaltabb vezetőknek, kutatóknak az Egyesült Államokban történő szakmai tapasztalat megszerzésére az idén a Magyar–Amerikai Vállalkozási Alap (HAESF).
Az elmúlt két fél évben 165 pályázatot adtak be a HAESF-hez támogatás elnyerésének a reményében. Ezekből a szervezet 51 magasan kvalifikált magyarnak nyújtott segítséget. Ez mind a pályázók, mind az elnyert ösztöndíjak számában rekordnak számít.
2007-ben a „zászlóshajónak” számító Undergraduate Fellowship program segítségével 33 végzős hallgató, illetve friss diplomás szerezhetett szakmai tapasztalatot – teljes körű anyagi támogatás mellett – olyan neves amerikai vállalatoknál, szervezeteknél, mint a Boston Consulting Group, az SAP, az Avya és a U. S. Department of Agriculture.
A szintén a HAESF alapítása óta működő Senior Leaders and Scholars Fellowship program keretében 23 vezető beosztású szakembernek, illetve kutatónak adódott lehetősége önálló szakmai projektek elvégzésére különböző egyesült államokbeli egyetemeken, szervezeteknél, illetve kutatói központokban. A Senior Fellowship is teljes pénzügyi fedezetet biztosít a programban részt vevőknek. Az ösztöndíjast kísérő házastárs és/ vagy gyerekek is részesülhetnek anyagi támogatásban. A Senior Fellowship ösztöndíjasait befogadó intézmények között olyan nevek találhatók, mint a Stanford és a Harvard Egyetem, illetve a National Science Foundation.
Az idén először kiírt University Academic Scholarship négy nyertese egy egész tanévet végezhet el az Indiana Universityn vagy a Bloomingtonon. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.