BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína és India falja az energiát

Az indiai és a kínai energiaigények rohamos növekedésével a szén részaránya jelentősen megnőhet a fosszilis energiahordozókon belül, állítja a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a napokban közzétett előrejelzésében. Ebben az is olvasható, hogy ezeknek a nagy energia felhasználó országoknak energiamérlegük kiegyensúlyozására és igényük kezelésére kell törekedniük. Erre az IEA több lehetséges modellt is ismertet, amelyekben rámutat a növekvő kínai és indiai energia igény hatására a világgazdaságban és a környezetben. Ezek azt mutatják, hogy e két országnak azonnal el kell kezdenie olyan fejlesztéseket, amelyek környezetbarát technológiák meghonosítását célozzák.

Az IEA szerint a világ elsődleges energia igénye 2005-2030 között 55 százalékkal nő, ebből a fenti két országra 45 százalék jut. A globális villamos energia felhasználás ezalatt megkétszereződik, az energiafelhasználáson belüli aránya pedig 17-ről 22 százalékra nő. Mindennek a tetejébe ez az IEA előrejelzés az összes forgatókönyv közül a leginkább derűlátó változat az indiai és a kínai keresletnövekedés szempontjából. A teljes felhasználáson belül az olaj részaránya esik, a széné pedig 73 százalékkal nő 2030-ig. Ezzel részaránya 25-ről 28 százalékra emelkedik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.