Radikális áramáremelést jósol az ELMŰ
A Magyar Villamos Művek (MVM) október 25-i áramárverését követően az egyik nagy vevő, az Elmű igencsak borsos emeléseket előrevetítő elvi becsléssel állt elő. A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő társaság úgy véli, egy áramszolgáltatónak az árverésen kialakult nagykereskedelmi árak folytán jövő év január elsejétől 17-41 százalékkal kellene emelnie a főbb nem lakossági csoportok áramtarifáját.
Boross Norbert, az Elmű-Émász szóvivője hangsúlyozta: ezek nem cégük leendő árai, hisz a piacon egyelőre mindenki vár az ajánlatokkal. Annál is inkább, mert számos beszerzési költségük - kezdve a zöld- és a kapcsolt áramtermelés díjától az importon keresztül egyes erőművek saját áramárverésének eredményéig - még nem ismert. Ezek alapján az elméleti becslésüktől akár plusz-mínusz 20 százalékos eltérés is lehetséges. Ráadásul a végső árak egyes konkrét esetekben teljesen másak lehetnek, hisz sokszor állapítanak majd meg egyedi tarifát - szögezte le.
A jövő évi áramárrendszer teljesen új alapokon áll: vége a központi ármegállapításnak - szögezre le Szemán Barna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ipari irodájának vezetője. A jelenlegi piaci mozgások azonban feltehetőleg távol állnak az eredeti elképzelésektől - tette hozzá. Szemán a lap felvetésére elmondta, ha maradt volna a jelenlegi központi árszabályozás, feltehetőleg alacsonyabb árak alakultak volna ki. Annak fenntartásával azonban nem ért egyet: szerinte versenyelvek alapján is érhettek volna el alacsonyabb árakat.
Azonban ha Elmű vagy bármely más, a jelenlegi területén egyeduralkodó áramszolgáltató megteheti, miért ne emelné a tarifáit ekkora mértékben - fűzte hozzá. A törvény azonban adott eszközt a MEH és a vele együttműködő GVH kezébe - hangsúlyozta. A Népszabadság kérdésére úgy vélte: az még önmagában nem bizonyíték a kereskedők kartellezésére, ha egy 10 százalék körüli áremelkedési becslés mellett a domináns szereplő 30-40 százalékkal drágít, és senki nem ígér alá.
A gázárakat illetően is radikális emelkedésre lehet számítani, mivel a liberalizált gázpiacon az orosz szállító áraiban megjelennek a kilenc hónap os átfutású olajárak: a ma ezer köbméterenként 305 dollárba kerülő gáz januártól 325, áprilistól 350 dollár is lehet.


