A karácsonyi vásárlási hajrá utolsó hete hatalmas tumultusba torkollt a házhoz szállítással foglalkozó futárcégeknél. Az ünnep előtti utolsó héten a csomagküldésre szóló megrendelések jócskán felülmúlták a várakozásokat, több cégnél kölcsönmunkásokat kellett keríteni, hogy győzzék a robbanásszerűen másfél-kétszeresére nőtt munkát - olyan társaság is akadt, ahol az állandó sofőrök mellé majd felével többet kellett alkalomszerűen szerződtetni. Másutt még az ügyvezető igazgató is kénytelen volt volán mögé ülni.
A kisebb, hat kilogramm alatti küldemények esetén szokásos száz körüli cím helyett most naponta 110-130 helyre kell küldeményt elfuvarozni. A Népszabadság által megkérdezett cégeknél azt mondták, a megígért egy-két napos szállítási határidőt még tudják tartani, de ahhoz jóstehetség kellene, hogy előre megmondják: délelőtt, délután, vagy este gurul be a címre az áruszállító autó az interneten megrendelt áruval.
Bár a szezon mérlegét még korai lenne megvonni, a csomagküldő és webes kereskedők többsége növekedésről számolt be. Thurzó György, a Conrad Electronic ügyvezető igazgatója úgy becsülte, hogy a nagyobb cégek nagyjából tavalyi forgalmukat hozzák, számottevő, 5-10 százalék közötti forgalomnövekedés a kisebb és főleg a közepes cégeknél figyelhető meg. A GKI-eNEt szerint a 2006-os 31 milliárd forint értékű forgalommal szemben az idén 45 milliárd körül alakul az online kereskedők bevétele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.