Forma-1: felbolydult a pilótapiac
A következő szezonnak a jelenlegi 11 csapat több mint a fele új felállással vág neki. A legnagyobb változás a Renault-nál lesz, amely mindkét pilótáját lecserélte, de igazolt már 1-1 új versenyzőt a Toyota, a McLaren, a Williams, és a Toro Rosso is. Ezek mellett feltehetőleg vált a Super Aguri illetve a Force India (korábbi Spyker) istálló is, bár a két kiscsapat még nem nevezte meg hivatalosan versenyzőit.
Ezzel párhuzamosan számos - világbajnoki címre is esélyesnek tartott - fiatal jelent meg a Forma-1-ben: Robert Kubica, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen már 2007-ben is szorgalmasan gyűjtötte a pontokat csapata számára, s az utolsó tavalyi nagydíjon bemutatkozott Kazuki Nakajima is a Williams színeiben. A következő idényben is lesznek ifjú újoncok: 2008-ban debütál a Renaultnál Nelsinho Piquet, és visszatér a Forma-1-be a szintén mindössze 25 éves Timo Glock.
A hétszeres világbajnok visszavonulása ezzel párhuzamosan a tapasztaltabb, vb-címre esélyes pilóták számára is megteremtette a váltás lehetőségét. A 2007-es végső győztes Kimi Räikkönen épp Schumacher helyére érkezett a Ferrarihoz, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a McLarentől távozó finn megüresedett helyét töltötte be a wokingi istállónál. Igaz ez utóbbi igazolás nem bizonyult túl sikeresnek, hiszen a spanyol versenyző kapcsolata olyannyira megromlott új csapatával, hogy két éves szerződése ellenére egyetlen idény után visszatért a Renaulthoz.
A legkeresettebb pilóták istállóváltása ugyanakkor jelentősen megdobta a top-versenyző fizetését. Kimi Räikkönen becslések szerint a Ferraritól évente mintegy 40-45 millió dollárt kap, ez több mint kétszerese annak, amennyit a McLarennél keresett.
Fernando Alonso fizetése korábban a Renaultnál állítólag 7 millió dollár volt. A spanyol ennél már a McLarennél is ötször többet keresett, külföldi lapértesülések szerint azonban most – az Alonsot újra leigazoló francia csapatnál – a kétszeres világbajnok minden idők legjobban fizetett Forma-1-es pilótája lehet. A The Times arról számolt be, hogy a Renault három évre összesen 105 millió eurót ajánlott Alonsonak, ami a lap szerint még Michael Schumacher egykori Ferraris fizetésénél is több.


