BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem a célfotó dönti el, hogy kié lesz a lovi

Négy érdeklődő vásárolta meg a lóversenyfogadás és a bukmékeri rendszerű fogadás szervezésének húsz évre szóló koncessziós anyagát, valamint két cég, a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Nemzeti Lóverseny Szervező Kft. százszázalékos tulajdonrészének a megvásárlására kiírt pályázati dokumentációt, de a pénteki határidő lejártáig csak egy ajánlat érkezett.

A vevőjelölt komoly lehet, hiszen vételi szándékának bizonyítására 500 millió forintos letétet kellett befizetnie az ÁPV Zrt. számlájára, ezt a privatizációs szervezet bánatpénzként kezelheti. Az egyedüli ajánlattevő nevét nem akarta nyilvánosságra hozni a tárca.

A pályázatban szigorú feltételeket szabtak a lóversenyzés hagyományainak megőrzésére, az ingatlanok pedig továbbra is állami kézben maradnak – hangsúlyozza Vajtó Lajos. A Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy sikeres privatizá-ció után a kelet-közép-európai régióban akár piacvezetővé válhat a hazai lóversenyzés. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a hazai, 5-10 milliárd forintra becsült piacot szerezheti meg a nyertes, hanem egy régiós hálózat kiépítésére is lehetősége nyílna.

Az állam ugyanakkor hosszú évekig csak ráfizetett a hazai lovira. Az ügyvezető igazgató szerint a veszteség oka, hogy egyedül Budapesten lehet a versenyekre fogadni, ezzel kizárták a vidéki lakosságot. Egy országos (különösen egy régiós) fogadóhálózat – irodák, speciális számítógépes rendszer, versenyközvetítés – kiépítése pedig csak tőkebevonással lehetséges. Arra a kérdésre, hogy a Szerencsejáték Zrt. már meglévő infrastruktúráját miért nem lehet a lovi számára is elérhetővé tenni, a Pénzügyminisztérium úgy tájékoztatott: nem céljuk a monopólium fenntartása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.