Új márkát hoz a Marriott
Új márkák is megjelennek, ilyen lesz a Marriott-lánc Courtyard márkája, amely 2009 végén nyílik a Blaha Lujza téren. Egyre több, kisebb méretű butikszálloda tervét jelentik be, és néhány nagy hálózat a fővárosban és vidéken is bővül.
„A kereslet néhány éven belül mindig utoléri a kínálatot. A Dob utcában épülő apartmanhotel tapasztalatai alapján elmondható, hogy e butikszállodák átlagos kihasználtsága messze meghaladja majd a budapesti átlagot” – mondta Kiss Zoltán, a Dob utcai beruházást finanszírozó Hypo Alpe-Adria Leasing vezérigazgatója. Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára. „Visszaesett a külföldi vendégéjszakák száma, az üzemeltetők szempontjából kedvezőtlen árfolyamváltozások történtek, és a kínálatbővülés tovább rontja az üzemeltetők hatékonyságát. A nagy láncok Magyarországon is milliárdos eredményromlásra számítanak az idén” – fejtette ki, elismerve, hogy az új beruházási hullám egyfajta erős bizalom kinyilvánítása is az ország felé.
Az Ablon ingatlanfejlesztő csoport a hét elején közölte, hogy 30 évre szóló megállapodást írt alá a Marriott International Inc.-vel a Blaha Center üzemeltetéséről. Budapest központjában, a Blaha Lujza téri volt sajtóház helyére építik a 235 szobás egységet. Az ennek helyet adó komplexumban 5500 négyzetméter kereskedelmi terület és 320 férőhelyes parkoló is lesz. A beruházás várható költsége 40 millió euró, míg a remélt üzemi profit évi 4,5 millió euró. Uri Heller, a fejlesztő cég alapító vezetőjének nyilatkozata alapján elsősorban üzleti turistákra számítanak. Szolgáltatásaiban igazodik az üzleti utazókhoz, gondolva itt a gyors világhálós elérésre vagy a 24 órás ételszolgáltatásokra. Hasonló nagyságrendet képvisel a Gellért-hegy lábánál lévő Rác fürdővel egybeépülő szálloda, a Baglioni Hotel & Spa Rácz, amely jövőre készül el. A létesítmény üzemeltetője, az olasz Baglioni új szereplő a magyar piacon.
Szállodaépítésbe fog Magyarországon a spanyol Martinsa-Fadesa, az angyalföldi mellett egy siófoki beruházást indít. A hazai szereplők közül várhatóan a piacra lép a Wallis Ingatlan, és már jó ideje tudni az Autóker szálloda-
piaci megjelenési szándékáról is. Érdekes fejlesztés indulhat a Gellért fürdő mellett. A Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. meghirdette a XI. kerület, Kemenes utcai ingatlanát, ahol a vevő a Gellért fürdő forgalmának növelése érdekében legalább négycsillagos szállodát köteles építeni a legalább másfél milliárd forintos vételáron kívül. A főváros tulajdonában lévő fürdőüzemeltető társaság év végéig készíti el az egyes, általa üzemeltetett egységekre vonatkozó terveket, így akár további hasonló lépésekre is sor kerülhet.
Úgy tűnik, új lendületet kapnak tehát a fővárosi szállodafejlesztések. S talán változik a turisták érdeklődése is. Míg eddig a fővárosi szálláshelyeken a külföldi forgalom folyamatos visszaeséséről szóltak az összefoglaló adatok, a KSH tegnap publikált gyorsjelentése szerint októberben nőtt a beutazó forgalom: a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák száma 4,2 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A szállodáknál ez az adat 5,2 százalékos növekedést mutat. VG


