Az előfizetési díjak elérték azt a szintet, amelyen már mindenki számára elérhetővé válik a gyors internetkapcsolat – mondta Megyeri Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóhelyettese. Jelentősebb árcsökkenést ezért az idén nem vár a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató munkatársa; szerinte már nem a havi díj gátolja a széles sávra előfizetők számának a növekedését. Hasonló véleményen van Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. média- és sajtókapcsolati igazgatója, aki szerint a szolgáltatók más formában kínálnak majd kedvezményeket, valamint egyre nagyobb figyelmet fordítanak a jelenlegi ügyfelek elégedettségének növelésére.
Nem várnak drasztikus áresést a következő években a GTS-Datanetnél sem; persze ha a nagykereskedelmi árak csökkennek, az a kiskereskedelemben is érezteti a hatását. Ez azonban a társaság várakozásai szerint jóval kisebb mértékű lehet,
mint az elmúlt években, maximum évi 5-10 százalékos árcsökkentést jelenthet – közölte Szathmári Géza ügyvezető igazgató. A távközlési szolgáltatók közötti versenyt a közeljövőben egyre inkább a hozzáadott szolgáltatások megléte és minősége, valamint az ügyfelek igényeinek rugalmas kiszolgálása határozza meg – tette hozzá. A hangsúly az ügyfélszerzésről áthelyeződik az előfizetők megtartására, nagyobb szerep jut a lojalitás erősítésének – állítja Zsembery György, a Hungarian Telephone and Cable Corporation marketingvezérigazgató-helyettese. Megítélése szerint várható ugyan árcsökkenés és kedvező díjú ajánlatok megjelenése a hang és internet kombinált szolgáltatásokban, de ennél sokkal fontosabb lesz az egyénre szabott megoldások megjelenése és az összekapcsolt szolgáltatások igénybevétele. Az ügyfelek részéről várhatóan nő a kereslet a szórakozási célra, letöltésre igényelt nagyobb sávszélességű internetkapcsolat iránt, megjelenhetnek az eddiginél is nagyobb sávszélességet (18 Mbit/s) kínáló kedvező árú, egyéni elő-fizetőknek szánt ajánlatok. Bár
a folyamat már az elmúlt években elindult, az idén várhatóan egyre inkább előtérbe kerül az egy szolgáltatónál lévő több típusú szolgáltatás csomagban történő igénybevétele. Az ügyfelek igénylik az egykapus ügyintézést, a csomagkedvezményeket, az egymásra épülő szolgáltatásokat – számolt be a tapasztalatokról Megyeri Tibor.
Megyeri Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese
Az idén tovább bővül a T-Online internetalapú televíziószolgáltatása; a múlt év végén 10 ezer előfizetőt számláló T-Home TV keretében hozzáférhető Videotéka kínálata, illetve az internet, az e-mail a tévén is elérhetővé válik. A legnagyobb újdonság a T-Com kereskedelmileg ez évben startoló HD IPTV-szolgáltatása lehet – ennek jelenleg már zajlik a tesztelése –, a pekingi olimpia így már akár nagy felbontásban is élvezhető lesz. A T-Online-nak közel félmillió széles sávú internetre előfizető ügyfele van, az idén is a tavalyihoz hasonló dinamikus növekedésre számítunk.
Digitális tévé és telefon
Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. média- és sajtókapcsolati igazgatója
A UPC-nek jelenleg 258 ezer széles sávú internetre előfizető ügyfele van, a tavalyi, piaci átlagot meghaladó, 33 százalékos növekedési ütemet tűztük ki célul 2008-ra is. Ennek elérése érdekében az akciók mellett a triple-playre, illetve az ahhoz kapcsolódó kedvezményekre, valamint az ügyfélközpontúságra helyezzük a hangsúlyt. Az idén a társaságnál az egyik legjelentősebb fejlemény a kábeltévé-szolgáltatás digitalizációja lesz, az ehhez kapcsolódó digitális tartalmak összekapcsolják majd a digitális tévét, a digitális telefont és a széles sávú internetet.
Ingyenes próbahónap
Zsembery György, a Hungarian Telephone and Cable Corporation marketingvezérigazgató-helyetteseA széles sávú internet megszűnik „luxuscikk” lenni, mindenki számára elérhetővé válik. A kormányzat és a szolgáltatók közös felelőssége, hogy meggyőzzék az embereket arról: a weben elérhető információáradatból való részesülés alapvetően mindenkinek jó. Az Invitel ebből már most is kiveszi a részét ingyenes internetes „próbahónapunk” elindításával az internettel ismerkedők részére. Jelenleg mintegy 140 ezer széles sávú internetes ügyfelünk van, a múlt évhez hasonlóan az idén is a piaci átlag feletti előfizetőszám-bővülést tervezünk.
Az idén is Yo! Neked
Szathmári Géza, a GTS-Datanet Kft. ügyvezető igazgatója
A GTS-Datanet jelenleg közel 50 ezer ADSL-előfizetőt szolgál ki, és az idén további intenzív növekedésre számítunk. Ebben az évben is nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolt vezetékes telefont és ADSL-internetet magában foglaló szolgáltatásokra. A Budapest mellett már 11 vidéki városban is elérhető Yo! Neked szolgáltatáscsomagok sikerében a növekvő lefedettség és a kedvező értékesítési tapasztalataink mellett azért is bízunk, mert a hatóság folyamatosan törekszik a teljes hurokátengedés folyamatát hátráltató tényezők felszámolására.
Megyeri Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese
Az idén tovább bővül a T-Online internetalapú televíziószolgáltatása; a múlt év végén 10 ezer előfizetőt számláló T-Home TV keretében hozzáférhető Videotéka kínálata, illetve az internet, az e-mail a tévén is elérhetővé válik. A legnagyobb újdonság a T-Com kereskedelmileg ez évben startoló HD IPTV-szolgáltatása lehet – ennek jelenleg már zajlik a tesztelése –, a pekingi olimpia így már akár nagy felbontásban is élvezhető lesz. A T-Online-nak közel félmillió széles sávú internetre előfizető ügyfele van, az idén is a tavalyihoz hasonló dinamikus növekedésre számítunk.
Digitális tévé és telefon
Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. média- és sajtókapcsolati igazgatója
A UPC-nek jelenleg 258 ezer széles sávú internetre előfizető ügyfele van, a tavalyi, piaci átlagot meghaladó, 33 százalékos növekedési ütemet tűztük ki célul 2008-ra is. Ennek elérése érdekében az akciók mellett a triple-playre, illetve az ahhoz kapcsolódó kedvezményekre, valamint az ügyfélközpontúságra helyezzük a hangsúlyt. Az idén a társaságnál az egyik legjelentősebb fejlemény a kábeltévé-szolgáltatás digitalizációja lesz, az ehhez kapcsolódó digitális tartalmak összekapcsolják majd a digitális tévét, a digitális telefont és a széles sávú internetet.
Ingyenes próbahónap
Zsembery György, a Hungarian Telephone and Cable Corporation marketingvezérigazgató-helyetteseA széles sávú internet megszűnik „luxuscikk” lenni, mindenki számára elérhetővé válik. A kormányzat és a szolgáltatók közös felelőssége, hogy meggyőzzék az embereket arról: a weben elérhető információáradatból való részesülés alapvetően mindenkinek jó. Az Invitel ebből már most is kiveszi a részét ingyenes internetes „próbahónapunk” elindításával az internettel ismerkedők részére. Jelenleg mintegy 140 ezer széles sávú internetes ügyfelünk van, a múlt évhez hasonlóan az idén is a piaci átlag feletti előfizetőszám-bővülést tervezünk.
Az idén is Yo! Neked
Szathmári Géza, a GTS-Datanet Kft. ügyvezető igazgatója
A GTS-Datanet jelenleg közel 50 ezer ADSL-előfizetőt szolgál ki, és az idén további intenzív növekedésre számítunk. Ebben az évben is nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolt vezetékes telefont és ADSL-internetet magában foglaló szolgáltatásokra. A Budapest mellett már 11 vidéki városban is elérhető Yo! Neked szolgáltatáscsomagok sikerében a növekvő lefedettség és a kedvező értékesítési tapasztalataink mellett azért is bízunk, mert a hatóság folyamatosan törekszik a teljes hurokátengedés folyamatát hátráltató tényezők felszámolására.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.