Ötpontos nyilatkozatot juttatott el lapunkhoz az egri Markhot Ferenc Kórház gyógyszertárának vezetője nevében a Privy Council Communications ügynökség. (A gyógyszertárat 2006. novembertől az Ispotály Holding Kft. egyik cége üzemelteti, mely 2007. szeptember 1-től a Hospinvest Zrt. leányvállalat lett).
Dr. Katonáné Dr.Turai Erika nyilatkozatában az áll, hogy "A brómcián – mint erős méreg – egyetlen közforgalmú és egyetlen kórházi gyógyszertárban sem használatos vegyület, kizárólag külön engedéllyel szerezhető be.
Az intézeti gyógyszertár dolgozói napi rutin ellenőrző tevékenységük során felderítették a mérgező anyagot, és azonnal kezdeményezték a megfelelő intézkedéseket a méreg biztonságos elzárása, a hivatalos szervek értesítése, stb. tekintetében. Ez alapfeladata a gyógyszertárnak, amely szakmai tevékenységét a vonatkozó jogszabályok szerint végzi, szigorúan szabályozott normarendszer és nyilvántartási rendszer felügyelete mellett, a gyógyszerészi szakmai szabályai és a belső ISO 9001:2000 szerint.
Mivel a gyógyszertár működési rendje kizárja a szer osztályokra juttatását és/vagy felhasználását, így ezzel elhelyezőjének más, „saját” célja lehetett. Az ügyben szigorú rendőrségi vizsgálat folyik, mely reményeink szerint meg fogja találni a tettest. A gyógyszertár dolgozói provokációnak tartják az ügyet, amely a szer veszélyessége és a cselekmény elkövetésének módja miatt felveti a tudatos károkozás szándékát. Az intézeti gyógyszertár dolgozói és szakmai vezetése elhatárolja magát a történtektől, és továbbra is a tőle megszokott magas színvonalon biztosítja a Markhot Ferenc Kórházban kezelt betegek biztonságos gyógyszerellátását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.