BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti fronton erősít a BA

Egyszerre több kezdeményezéssel is igyekszik javítani piaci pozícióit a British Airways (BA) az üzleti szegmensben. Bejelentette, hogy egy éven belül napi két járatot indít a londoni Cityhez közeli repülőtérről New Yorkba, továbbá Nyugat-Európa nagyobb városaiból közvetlen észak-amerikai célpontokra viszi el főleg üzleti utasait. A BA egyúttal hamarosan befejezi új üzleti osztályának a telepítését az összes tengerentúli járaton.

Mindhárom intézkedés azt szolgálja, hogy megtartsa azokat az üzletembereket, akik közül sokan kipróbálták az amerikai székhelyű Eos, illetve a brit székhelyű Silverjet kifejezetten rájuk szabott szolgáltatását. E két társaság a közelmúltban indult, és kizárólag üzleti utasoknak alakított ki teret a brit főváros és New York között járó repülőgépek fedélzetén. Mindkettőnek jól jött egy ideig, hogy a közvetlen versenytárs Maxjet csődöt jelentett, a BA pedig hullámzó teljesítményt nyújtott.

A BA a párizsi Charles de Gaulle-ról és a brüsszeli Zaventem repülőtérről júniusban indítja első közvetlen észak-amerikai járatait. Ez forradalmi változás a cég életében, és vélhetően más, hagyományos üzleti modellt követő légitársaságot is hasonló lépésre sarkall. Új céget is alapít a BA erre a feladatra OpenSkies néven, flottája a kezdetekben kettő, de a tervek szerint 2009 végére már hat Boeing–757 típusú gépből áll majd.

Az új légitársaság első repülőgépe (egy Boeing–757-es) 82 utast szállíthat, az utasok pedig három osztály – az üzleti, a prémium turista- és a turistakabinok – kényelmét élvezhetik majd. „Ez az első fontos mérföldkő az amerikai és az európai polgári légi közlekedés liberalizációja felé vezető úton az elmúlt hatvan évben, amelynek eredményeként szabadon repülhetünk bármely amerikai és európai város között” – tette hozzá Willie Walsh, a BA vezérigazgatója.

A cég egyébként az üzemanyagköltségek harmadik negyedévben tapasztalható emelkedése ellenére is kiemelkedően jó nemzetközi és hazai eredményekkel zárta a pénzügyi év első kilenc hónapját. A magyarországi iroda szintén kiemelkedően jól szerepelt. Jelentősen (16 százalékkal) növelte nemcsak a Budapest–London útvonalra, de a tengerentúli desztinációkra eladott jegyekből és az online értékesítésből származó árbevételét is. Pontos pénzügyi adatot viszont nem közölt. MN

Új helyen

A 2007/2008-as pénzügyi év utolsó negyede a British Airways eddigi történetének talán a legfontosabb időszaka lesz, hiszen az időszak végén, március 27-én nyitja meg kapuit a légitársaság új otthona, a Heathrow repülőtér 5. terminálja.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.