BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Boltot nyit a Sephora

Felkavarhatják a hazai drogéria- és parfümériapiacot az amerikai Sephora és az angol Body Shop első magyar üzletei. Míg az előbbi – a Magyarországon már jelen lévő Douglas és Marionnaud lánchoz hasonlóan – több kozmetikai márkát is forgalmaz, a Body Shop kizárólag saját gyártású termékeit értékesíti.

A londoni székhelyű Body Shop 2009-ben nyitna üzletet Magyarországon, ezt a társaság Európáért és Közel-Keletért felelős PR-menedzsere, André Sand is megerősítette lapunknak. További információkat azonban üzleti titokra hivatkozva nem árult el. A vállalat honlapja szerint a Body Shop igenis lát fantáziát a kelet-közép-európai régióban: Romániában és Lengyelországban is nyitott üzleteket. Összesen több mint 55 országban kétezer egységet tart fenn. A L’Oréal francia kozmetikai óriás 2006-ban 652 millió fontért vásárolta meg a magánvállalkozásból nemzetközi hálózattá fejlődött céget.

Az 1970-ben alapított Sephora kozmetikai termékek üzlethálózata 1997 óta a francia Louis Vuitton Moët Hennessy csoport tagja. Sajtóértesülések szerint ez a társaság is érdeklődik a magyar piac iránt, megkeresésünkre azonban nem válaszoltak. Mindazonáltal a Sephora is több országban megjelent az előző években: Csehországban és Romániában 2, Lengyelországban 19 egységet üzemeltet.

A hazai piac szerkezetét jelentősen megváltoztatná a két új kozmetikai társaság megjelenése – véli Bohár Mónika, a Marionnaud parfüméria magyarországi marketingmenedzsere. Az illatszerpiacon már most is nagy a verseny, ezért nem véletlenül halogatják magyarországi premierjüket az említett nemzetközi cégek. Úgy véli, nagy előnye van annak, aki már évek óta a piacon van, arról nem is beszélve, hogy nehéz jó helyen lévő üzleteket szerezni, ami a későbbi forgalom meghatározó tényezője.

A gazdasági helyzet miatt a kiskereskedelmi forgalom 4 százalékkal csökkent 2007-ben, ez a parfümériákra is komoly hatással van. A magyar vásárlók árérzékenysége pedig a kozmetikai cikkek terén is megfigyelhető: egy-egy akció mindig növeli a vásárlási kedvet, még a drága termékek vevőinek körében is. Nem érzékeltek viszont keresletcsökkenést a magyar Douglas egységekben tavaly – mondta a Világgazdaság kérdésére Michael Rotermund, a parfümérialánc PR-munkatársa. A társaság üzleteiben még mindig a női és férfiillatokból fogy a legtöbb. Úgy látja, a magyar piac nagy potenciált jelent a parfüméria- és drogériapiacon, és ez vonzó lehet más külföldi cégek, így a Sephora és a Body Shop számára is.

A két világcég hazai premierje a Magyarországon kisebb piaci részesedésű, ámde termékkategóriájában hasonló cégekre hatással lehet. Az 1976-ban alapított francia L’Occitane három üzletet tart fenn a magyar piacon. Elsősorban saját gyártású természetes kozmetikumokat forgalmaz, s ilyen szempontból elsősorban a Body Shop jelenthet konkurenciát. A torontói székhelyű Mac Cosmetics kizárólag márkaüzletekben értékesíti meglehetősen magas árfekvésű dekorkozmetikumait. Az árszínvonalat és a termékskálát figyelembe véve a társaság későbbi forgalmára a Sephora lehet hatással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.