BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gázstop: a magyar import jön

Az orosz Gazprom tegnap délelőtt 25 százalékkal visszafogta ukrajnai gázszállítását, de Magyarországra továbbra is megérkezik a várt mennyiségű gáz. Ukrajna ugyanis saját tárolóiból kipótolja azt a mennyiséget, amelyet tranzitként köteles nyugat felé továbbítani. „A Gazprom tájékoztatta vállalatunkat az Ukrajnával fennálló vitáról, egyben utalt a lehetséges szállításcsökkentésre is. Hangsúlyozta, hogy az E.On Földgáz Trade Zrt. által szerződött mennyiségeket ez a csökkentés nem érinti” – tájékoztatta a Világgazdaságot a társaság kommunikációs vezetője.

Kutas István elmondta, hogy cége szerződés szerint kapja az orosz gázt. Közölte továbbá, hogy az E.On az enyhe időjárásnak köszönhetően kedvező helyzetben van, továbbá mind az öt tárolójában megfelelő mennyiségű gázt tárol, s további 200 millió köbméter stratégiai készlettel is rendelkezik a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség megbízásából.

A magyarországi társaság meg tudja kétszerezni nyugati importját, és néhány órán belül megnövelheti tárolóiból a kitárolást is. Összességében még akkor is el tudja látni ügyfeleit, ha kevesebb gáz érkezne Ukrajnából. Nem érzékelt importzavart a szabadpiacon kereskedő EMFESZ Kft. sem.

A Gazprom legutóbbi értesítése szerint napi 30 millió köbméterrel érkezik kevesebb gáz Ukrajnába – tette közzé az ukrán állami gázipari társaság, a Naftohaz Ukrajini. A csökkentés ugyanakkor nem érinti súlyosan az ukrajnai ellátást. Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője a helyi Veszti hírcsatornán közölte, hogy társasága megbízható szállító, de ingyen nem szállít. Még nem született meg az orosz–ukrán gázipari együttműködésről szóló szerződés, amelynek része lenne az ukrajnai eladás is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.