Automobil 2008 - Budapesten debütál a Nemo Combi - Képpel!
Ennek ellenére a jövő vasárnap záruló eseményen lesznek újdonságok is. A Citroen Hungária például azzal támogatja kiállító kereskedőjét, hogy elhozza a Magyarországon először látható Nemo Combit.
Emellett körülbelül 6000 négyzetméteren mintegy félszáz tuningautót - többek között átalakított Megan Coupét, Cliót, Xsarát Astrát, Tigrát, Calibrát - is kiállítanak a budapesti vásárközpont A pavilonjában, ahol bemutatkoznak a tuninghoz kapcsolódó műhelyek, kereskedők, szervezetek is.
A „B” pavilonban pedig az American Car Club Hungary szervezésében 150 igazi amerikai cirkálót és hot rodot mutatnak be.
A teherautókat felvonultató Truck Expo az idén az Automobil 2008 kiállítással együtt lesz.
A kiállítások a kísérőprogramokkal (például a 4x4 tesztpályával) együtt mintegy 20 000 négyzetmétert foglalnak el.


