BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az élelmiszer után a ruha ára is az egekbe szökik?

Az élelmiszertermékek drágulása után elképzelhető, hogy a ruházati cikkek ára is az egekbe szökik. Ennek okát a szakértők az energiaárak robbanása mellett a tengerentúli gyapottermesztés visszaesésében látják.

A ruházkodási cikkek ára csaknem három százalékkal emelkedett egyetlen hónap alatt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből. A férfiingek esetében például csaknem háromszáz forintos áremelkedés figyelhető meg. Míg februárban átlagosan 5 480 forintért lehetett férfiinget vásárolni, addig márciusban már átlagosan 5 770 forintot kellett fizetni ezért a termékért.

A drágulásnak azonban nem csak az ilyenkor szokásos szezonális váltás az oka. „Az agrárárrobbanás mellett az energiaárak is az egekbe szöktek. Ez jelentősen megnöveli a gyártók költségét, hiszen így a ruhaneműk előállításához szükséges áram is többe kerül. A következő egy-két évben emiatt további 5-10 százalékos drágulással lehet számolni a hazai ruhaiparban” – állítja a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ügyvezetője.

Lakatosné Győri Katalin szerint minden ruhaneműt érinteni fog az áremelkedés. A szakértő azonban kizártnak tartja, hogy emiatt elözönlenék az olcsó importtermékek a piacot. „Akik eddig is kínai termékekkel töltötték fel a ruhatárukat, azok ezután sem fognak minőségi termékek után nyúlni. Ugyanez fordítva is igaz: nem hiszem, hogy a minőségi termékek hívei a drágulás miatt átpártolnak majd a távol-keleti árukhoz, vagy épp a használtruha-kereskedések kínálatához” – mondta el a Reggel.hu érdeklődésére a szakértő.

Különösen nehéz helyzetben vannak a minőségi ruházati cikkek forgalmazói, hiszen hazánkban egyre kevesebb vásárló nyúl a drágább kategóriájú termékek után. „Az alacsony jövedelmek miatt az emberek egyre kevesebb márkás terméket vásárolnak. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak az áremelést, hiszen azzal saját halálos ítéletünket írnánk alá” – mondja Győrfi Endre, egy sportruházat gyártásával és forgalmazásával foglalkozó magyar cég vezetője.

A ruhaipar drágulásának az elemzők szerint tengerentúli okai is vannak. Az Egyesült Államokban ugyanis egyre több gyapottermelő áll át a nagyobb hasznot ígérő kukorica termesztésére. Emellett jellemző az is, hogy a farmerek inkább azokra a növényekre váltanak, amelyeknek az ára jobban növekedett az utóbbi időben, mint a gyapoté. Ilyen a szójabab, valamint a búza is. Mivel az Egyesült Államok a világ harmadik legnagyobb gyapottermesztő országa, a termelés visszaesése hatással van az egész világra, így a piacvezető Kínára és Indiára is.

Egy nemzetközi szervezet felmérése szerint a textilipar egyik legfontosabb nyersanyagát adó gyapottermesztés amerikai csökkenése 15 százalékos lehet az idén, amit nem tud ellensúlyozni egyéb országok termesztésének növekedése sem. Valamelyest segíthet a világpiacon, hogy a kereslet is mérséklődik, legalábbis az Economist Intelligence Unit azt jósolja, hogy az Európai Unió ruházati piacán az idén 11 százalékkal csökken az igény.

Továbbra is kockázatos a textilipar

Mintegy 25 százalékkal nőtt hazánkban annak a valószínűsége az elmúlt egy évben, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak – derül ki a Coface Hungary felméréséből. A legkockázatosabb területek a kereskedelem mellett továbbra is az építő- és a textilipar. Ezt igazolja, hogy idén februárban a nagy múltú győri textilcég, a Csárdatext állította le végleg a termelését. Májusban pedig az ugyancsak győri székhelyű csipkefüggönygyár, a Gardénia Nyrt. veszi fontolóra a csődeljárás kezdeményezését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.