Az idén már 150 alkalmazottját bocsátotta el az elmúlt évet 650 fővel záró egri Leoni Hungária Kft., mert a német anyacég az autókábelrendszer-gyártást Lengyelországba telepíti át. A társaság augusztusig üríti ki három bérelt üzemcsarnokát, ám addig még folytatódik az egyebek között az Audi szupersportautója, az R8, valamint a Lamborghini Murciélago és Gallardo modell kábelhálózatának gyártása. A cégcsoport hatvani kábelgyára azonban marad.
A Leoni konszern tavaly szeptemberben döntött arról, hogy a Wroclaw közelében lévő, hasonló nagyságú gyárába telepíti át az egri üzem munkaerő-igényes termelését, mivel a munkabérek járulékos terhei miatt nálunk 20 százalékkal magasabb a termelési költség.
Az autóipar beszállítói piacán fokozódó árverseny, valamint a magyarországi előállítás drágulása miatt határoztak úgy, hogy olyan gazdasági környezetbe viszik a gyártást, ahol a cégcsoport versenyképessége biztosítható. Pedig másfél éve még egy összesen 2,1 millió eurós beruházást hajtott végre az anyacég. Minden egyes R8-as modellbe összesen négy kilométernyi vezetéket építenek be, s a fenti beruházási öszszeg jó részét a késztermékek automata mérőpadjára, valamint a félautomata szerelő-, illetve ultrahangos hegesztőberendezésre fordították. Az új termék gyártása miatt ugyanakkor szükségessé vált, hogy az akkor 720 fős társaság további 120 külső munkást béreljen.
Akkoriban Ötvös Tamás, a társaság ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a térségben magasnak számító munkaerőköltségek miatt a gyár jövőjét mindenképpen a nagyobb hozzáadott értékű komplex vezetékrendszerek jelentik, hiszen már akkor is nagy menynyiségben kapott a cég egyszerűbb kábelkötegeket ukrajnai alvállalkozóitól.
Az egykori Vilati Automatika Vállalat egri gyárában 1990-ben, 47 fővel kezdődött a kábelköteggyártás az Audi számára. Két évvel később, 80-20 százalékos német–magyar tőkerészesedéssel megalakult a Leoni-Vilati Hungária Kft., majd 1993-ban – a Vilati kivásárlása után – a vállalat neve Leoni Hungária Kft.-re változott. A következő évben a cég mosogatógép-kábelkötegeket kezdett gyártani a Bosch és a Siemens részére, majd a Fendt traktorgyár is a megrendelők közé lépett. Nyolc éve pedig a győri Audi Hungaria Motor Kft. járműgyára számára is megkezdődött a TT, az A4 és A6 modell teljes kábelhálózatának szállítása.
A német csoport másik magyar leányvállalata, a hatvani Leoni Kábelgyár Hungaria Kft. nem költözik. A kábelhálózatok alapanyagát, a szigetelt autóipari kábeleket előállító 150 fős cég évről évre kevesebb megrendelést kapott Egerből, ugyanakkor termelésének felét hazai, felét külföldi megrendelőinek szállítja. A termékek az Audi, a Volkswagen, a General Motors és a Ford autóiba kerülnek. Árbevétele a 2005-ös 29,466 milliárd forintról tavaly előtt 30,77 milliárdra emelkedett. A Leoni 1997-ben, a hatvani ipari park első betelepülőjeként kezdte el építeni kábelgyártó üzemét. A termelés 1998-ban, 35 fővel indult meg. A kezdeti beruházás értéke 1,5 milliárd forint volt, majd folyamatosan bővítették a gyárat, ahol az idén nem lesz nagyobb beruházás, de az elmúlt évben egymillió eurós költséggel felépítettek egy kétezer négyzetméteres raktárbázist. A nürnbergi székhelyű Leoni AG-nak 16 európai országban van leányvállalata. Az összesen 70 országban 51 ezer alkalmazottal dolgozó csoport árbevétele az elmúlt évben 2,36 milliárd euróra rúgott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.