BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rába Csoport: 657 millió forint adózott eredmény az első negyedévben

A győri Rába Csoport 2008 első negyedévében elért eredménye jól illeszkedik a társaság elmúlt negyedévekben mutatott növekedési trendjébe.

A tőzsdei társaság az előző év hasonló időszakához képest 27,8 százalékkal magasabb, 16,8 milliárd forintos árbevételt ért el, miközben üzemi eredménye 116-ról 602 millió forintra nőtt, nettó nyeresége pedig elérte a 657 millió forintot. A nettó hitelállomány mértéke – az év végi értékhez hasonlóan – továbbra is a 2002 előtti szinten, 10 milliárd forint alatt maradt.

A külső környezet hatásai az első negyedévben is jobbára negatívan érintették a Rába működését. Új lendületet kapott az alapanyagárak növekedése, és bár az év végéhez képest enyhén csökkentek, egy év alatt 11 százalékkal magasabbak lettek az energiaárak is. A dollár árfolyama 2007 márciusa óta 10 százaléknál nagyobb mértékben esett, miközben az amerikai nehéztehergépjármű-piac növekedése az általános gazdasági lassulásnak köszönhetően továbbra is várat magára Jól teljesít viszont az európai tehergépjármű- és az oroszországi buszpiac, amelyeknek hatását javítja az euró néhány százalékot erősödő árfolyama is.

A folyamatos üzletfejlesztés, a nagyobb hozzáadott értékű termékek magasabb aránya, az energia- és üzemanyagárak részleges továbbhárítása, valamint a folyamatos költségkontroll a negatív hatásokat ellensúlyozni tudta. Üzletfejlesztési oldalon kiemelendő a John Deere-rel aláírt, a következő évekre jelentős további forgalombővülés lehetőségét magában hordozó ötéves stratégiai szerződés, valamint a speciális futóművek amerikai eladásának az első negyedévben tapasztalható további felfutása. Bár az alkatrész üzlet a korábbinál fajlagosan kisebb alkatrészek szállítására kapott megrendelést, a volumen jelentős növekedése ezt a hatást értékben teljesen kompenzálni tudta. A jármű üzletág esetében a 2007 végén aláírt kiegészítő honvédségi megállapodás biztosítja a folyamatos árbevételt, amelyben rövid távú, kisebb ingadozást csupán a szállítások éven belüli eloszlása okozhat.

Folytatódott a Rába immár trendszerű növekedése: az árbevétel az első negyedévben 16,8 milliárd forint lett, 27,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A közvetett költségek növekedésének mindössze 4,6 százalékos, vagyis messze az infláció alatti mértéke is hozzájárult ahhoz, hogy a csoportszintű EBITDA szintje több mint 50 százalékkal (895-ről 1,356 millió forintra történő) haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának értékét, az üzemi eredmény szintje pedig túllépte a 600 millió forintot.

Az eredményszintet tovább javította az a 252 millió forintos pénzügyi nyereség, amely jórészt a dollárárfolyam kedvezőtlen alakulását kompenzáló fedezeti ügyleteknek köszönhető. A Rába nettó eredménye 2008 első negyedévében 657 millió forint lett.

A Rába elsődleges célja eredményességének hosszú távú megőrzése, amelynek érdekében a következő évek során fokozatosan végrehajtja termelőeszközeinek átfogó modernizációját.

„A 2008 első negyedéves adatok a stratégia helyességét, végrehajtásának hatékonyságát mutatják. A csoport üzletágainak átalakítása gyakorlatilag befejeződött. A következő időszak célkitűzései közül a legfontosabb a további hatékonyságjavulás feltételeinek megteremtése és a nemzetközi élvonalba történő bekerülés.” – jelentette ki Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. „Az eddigi megállapodások ismeretében a cégcsoport várhatóan az év további részében is rajta marad azon a növekedési pályán, amely az idei évre már 60 milliárd forintot meghaladó árbevételt és mintegy 5 milliárdos EBITDA-szint elérését vetíti előre.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.