A piacvezető finn Nokia és az élboly ötösfogatának két koreai tagja, a Samsung és az LG profitál leginkább az amerikai Motorola körüli bizonytalanság nyomán kialakult globális piaci átrendeződésből, nem pedig az újonnan belépők, köztük az Apple – állapítják meg az elemzők a legfrissebb értékesítési adatok alapján.
Ismert, hogy befektetői nyomásra a Motorola vezetése a közelmúltban bejelentette, a társaság önálló cégbe szervezi veszteséges mobiltelefonos üzletágát. A múlt év közepéig még a világ második legnagyobb mobilgyártójának számító vállalat legutóbbi nagy dobása a pengetelefon (Razr) volt, de annak is már jó néhány éve. Azóta a termékfejlesztésben inkább követő taktikát folytatott, kínálata folyamatosan szűkült. Ez utóbbi a múlt év második felében éreztetni kezdte a hatását, a cég lassan a dobogó harmadik fokáról is lecsúszik.
Piaci részesedését azonban a korábbi várakozásokkal szemben nem új szereplők, hanem a nemzetközi élboly már említett finn és koreai szereplői veszik át. A Samsung a globális piaci növekedés kétszeresét, az LG a négyszeresét mutatja fel negyedévről negyedévre, a Nokia pedig viszonylag stabilan őrzi 40 százalék körüli részesedését.
Az iPhone-nal a piacra tavaly berobbant Apple sem tudta kihasználni az átrendeződésből adódó lehetőségeket, sőt ez év első negyedében nemhogy megtorpantak, de vissza is estek az eladásai. Míg a múlt esztendő utolsó negyedévében 2,3 millió készüléket értékesített világszerte, az idei első negyedben már csak 1,7 milliót, ezzel a piac 0,6 százalékát mondhatja magáénak, szemben az előző háromhavi 0,7-del. Az Apple a készülék megjelenése óta képtelen elegendő mennyiséget szállítani, illetve felgyorsítani a szoftverlokalizációt, bár szakértők szerint már éppen itt lenne az ideje, hogy piacra dobja az iPhone harmadik generációs, a mobil széles sáv igényeit szolgáló változatát.
Egyes merész feltételezések szerint az sem zárható ki, hogy az Apple ott lehet a Motorola leváló mobilüzletágának esetleges kérői között. Az iparág úttörőjének számító cégnél felhalmozódott ismeretek ugyanis jól jöhetnek a piacra csak nemrégiben betört számítógépgyártónak. „Egybekelésük” az azonos amerikai vállalati kultúra miatt könnyebben is mehetne végbe, mint az öt éve ilyen módon létrejött Sony Ericsson esetében, ahol a távol-keleti és az európai menedzsmenti gyakorlatot kellett ötvözni. Márpedig a jövőben talán még meghatározóbb lehet, hogy az egyes ágazati szereplők milyen üzleti erőt képviselnek. A mobilpiac ugyanis minden bizonnyal megérzi majd a globális gazdaság összes negatív fordulatát. Különösen az élelmiszer- és energiaárak robbanása hat majd kedvezőtlenül az értékesítésre, illetve élezi a versenyt a szállítók között. A gyártók arra már az idén is számíthatnak, hogy az olcsóbb készülékek iránti kereslet – főleg a fejlődő piacokon – átlagon felül növekedhet, de azzal is számolniuk kell, hogy az érett piacokat jellemző élénk lecserélési hajlandóság lanyhulni kezd. Az IDC piackutató legfrissebb kimutatása szerint az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest ugyan még mindig 14 százalékot meghaladóan bővült a piac, de az előző negyedévhez képest 11,6 százalékkal kevesebb mobilt adtak el, a globális értékesítés az első három hónapban elmaradt a korábbi negyedévekben megszokott 300 milliótól. VG
E mennyiség közel 90 százaléka a szolgáltatókon keresztül akciós csomagban talál gazdára.
Az utóbbi néhány évben viszont már elindult a szolgáltatófüggetlen készülékek piaca is, a mobiltelefonok ma már nemcsak az elektronikai szakkereskedésekben, hanem a hipermarketek polcain is megjelentek.
E mennyiség közel 90 százaléka a szolgáltatókon keresztül akciós csomagban talál gazdára.
Az utóbbi néhány évben viszont már elindult a szolgáltatófüggetlen készülékek piaca is, a mobiltelefonok ma már nemcsak az elektronikai szakkereskedésekben, hanem a hipermarketek polcain is megjelentek. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.