Irodainváziót indít a GTC
Elsősorban az irodapiacon szeretne öles léptekkel haladni a Varsói Értéktőzsdén jegyzett GTC magyarországi leányvállalata: Dél-Budán, illetve a Váci úti folyosón több mint 200 ezer négyzetméternyi bérterületet alakít ki középtávon, s ezzel a budapesti irodapiac meghatározó szereplőjévé lép elő. Összesen több mint 150 millió eurót költ a következő évekre tervezett fejlesztéseire.
Robert Snow, a GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt. ügyvezető igazgatója lapunknak nyilatkozva azzal érvelt e nagy tervek mellett, hogy máris jelentős érdeklődés mutatkozik olyan bérlőjelöltek részéről, akik egyszerre sok ezer négyzetmétert szeretnének lekötni. Az egy szinten kialakítható terület 4000 négyzetméter lesz a Dózsa György út és a Szabolcs utca sarkán a Spiral irodaházban, s ez elég ritka a budapesti piacon. Az első, 31 700 négyzetméteres ütemet szeptemberben adják át. A teljes épület 53 800 négyzetméternyi nettó bérelhető iroda- és kiskereskedelmi területet kínál majd, s ezáltal az egyik legnagyobb irodaház lesz a városban. A mélygarázsban több mint 750 gépkocsi fér majd el.
A Váci úti irodafolyosó külső részét is jövedelmező befektetési területnek találta a társaság. Ezért indította el a GTC Metro nevű projektjét a vasúti hídhoz közeli telken. Ott 16 ezer négyzetmétert kínálnak majd, a földmunkák megkezdődtek, az átadás 2008 végén várható.
Az igazi sztár azonban a dél-budai térség, ahol egyszerre két irodaprojekt is fűződik a társaság nevéhez. „A közel százmillió eurós Szerémi Gate-et Budapest valódi déli kapujának szánjuk a Budafoki és a Szerémi út kereszteződésénél. Öt szakaszban mintegy 120-130 ezer négyzetméternyi irodát építünk ott, három-négy épület igazi magasház lesz. Jelenleg a tervezést végezzük, szorosan együttműködünk a XI. kerületi és a Fővárosi Önkormányzattal, az építkezést várhatóan a jövő év első felében kezdhetjük. A sasadi övezetben készülő Sasad Resortnak irodai egysége is lesz, az is a dél-budai városrész növekvő igényeinek kielégítését szolgálja” – mondta a vezető.
A dél-pesti övezetet s benne a Soroksári utat az irodapiac szempontjából látványosan fejlődő körzetnek nevezte, ugyanakkor arra a felvetésünkre, ott is terveznek-e beruházást, határozott nemmel válaszolt. Arra a kérdésünkre, folytatják-e a réspiacnak számító loft irodák építését, azt felelte: ezek nagyon speciális projektek a már meglévő és átalakítandó, többnyire volt ipari épületek miatt. Sajátos műszaki megoldásokat kell találni, miközben a bérlők általában nem fizetnek prémiumot a bérleti díjban. A GTC úttörőnek számít a hazai loftpiacon, nevéhez fűződik a 175 lakásos RiverLoft beruházás a Duna partján.
„Jobban megéri, ha loft lakásokat alakítunk ki ezekben a nagy épületekben. Ugyan viszonylag magas az áruk, mégis sikerült értékesíteni a RiverLoftban lévőket, már csak néhány szabad lakás van” – fűzte hozzá. A társaság egyébként nem csupán a Sasad Resortnál tervezett ezer lakásával, hanem a zuglói Paskál fürdőhöz közeli lakóparki projektjével is a megerősítette piaci pozícióját a lakóingatlan ágazatban. Zuglóban 700-750 egységet alakítanak ki, kisebb üzletekkel együtt. Ezt a beruházást 2009 elején szeretnék elkezdeni. A fürdő forrása eddig két nagyberuházást vonzott: a Vegyépszer Paskál Parkját, ez már elkészült, illetve a Futurealhoz tartozó Cordia Zrt. Cordia Thermal Zuglóját, ezt még építik.
A GTC magyarországi tevékenysége időközben kiegészült a kiskereskedelmi részterülettel. A cég ugyanis megvásárolta a volt Vasas SC-ingatlan új tulajdonosától a telket, s ott egy vegyes funkciójú komplexumot épít majd fel. Robert Snow szerint valószínűleg egy sporthotelt, néhány ezer négyzetméternyi irodát és egy körülbelül 25 ezer nettó négyzetméternyi regionális bevásárlóközpontot létesítenek.
A térségünkben 1994 óta működő GTC piaci tőkeértéke meghaladja a 2,1 milliárd eurót. Ingatlanfejlesztési portfóliójába tartoznak irodaépületek, bevásárlóközpontok és lakóingatlanok Varsóban és Lengyelország más nagyvárosaiban, valamint Magyarországon, Ukrajnában, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban és legújabban Oroszországban, Szentpéterváron. A csoport 2008–2009-ben több mint egymillió négyzetméternyi ingatlant épít.


