A magyar papír vezette a táncot a pesti parketten, míg a forint óriási szkanderben volt nyerő
A BUX 129 700 pont felett zárt, közel 3 százalékot emelkedett. A pesti parkett vezető indexe ezzel alulteljesítette a közel 5 százalékot pattanó német DAX indexet, s nagyjából együtt mozgott a régiós versenytárs lengyel WIG indexszel. A blue chipek közül az olajárak zuhanása miatt beadott Mol húzta lefelé a budapesti indexet. Az erős forintot még a kamatvágási reményeket keltő inflációs adat sem tudta megfékezni.

Tűzszünet: egekbe szálltak az amerikai tőzsdeindexek
- A klasszikus Dow Jones ipari átlag 1300 pontott pattant, ami majd 2 és fél százalékos emelkedés.
- A technológiai fókuszú Nasdaq Composite 2 és fél százalékot is meghaladó pluszba lendült.
- A széles piacot leképező S&P 500 is bő 2 százalékot emelkedett.
- Míg a kis kapitalizációjú részvéyneket tömörítő Russell 2000 bő 3 százalékkal kapaszkodott feljebb.
Még nem indult meg a Hormuzi-szorosban a hajóforgalom, de már a lehetőségtől is 14-16 százalékot zuhantak a nyersolaj benchmarkok.
- A Brent olajat 93 dollár közelében,
- a Crude olajat pedig 94 dollár közelében jegyezték.
A 10 éves amerikai referencia államkötvények hozama süllyedt.
Pesti parkett: csak a Mol nem szárnyalt a blue chipekkel
Az OTP 39 700 forintig emelkedett, ami 5 százalékot meghaladó plusz.
Az OTP a magyar papír, Londonból is ezt nézik, a rali a magyar eszközök pozitív megítélését jelzi.
A Mol 4 ezer forint alá csúszott,
a bő fél százalékos mínusz az olajárak zuhanásának számlájára írható.
A Richter 12 590 forintog kapaszkodott, ami bő 3 százalékos plusz.
A Magyar Telekom 2 232 forintig jutott, ami majd 2 százalékos emelkedés.
A kisebb papírok közül ralizott a Rába és a Waberer's, míg a 4iG-t és az OPUS-t lejtőre küldték az eladók.
A turbó certifikátok nagyon megszenvedték a háborús feszültségek kiárazódását.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Nagyot szkanderezett a forint
A hajnali órákban újabb forinterősödési hullám indult az iráni tűzszünetről érkező hírek hatására, és az euró-forint tesztelte a 375,70-nál húzódó támaszt. Onnan visszapattant a jegyzés, a következő ellenállás 378,46-nál látszik
– írta az Equilor a befektetőknek szóló feljegyzésében. Hozzátéve: a technikai kép alapján nyílhat még tér lefelé: a következő támasz szint 372,93-nál feszül. De
a volatilitás továbbra is magas maradhat.
Délelőtt megtorpant a magyar deviza,
ami a vártnál mérsékeltebb inflációs adattal magyarázható:
- a jegybank komfortzónájában maradó infláció erősíti a kamatvágási várakozásokat,
- mert a carry spekulánsok már azt árazzák, hogy az MNB kivágja a forint alól a kamatelőnyt.
Napközben aztán újra erősödött a magyar deviza, s az euró-forint kora délután már 374,47 közelében járt. Vagyis
keményen leszúrt a 375,70-es támasz alá.
Majd visszatért a támasz fölé: 375,8 és 376,6 között oldalazott. Végül 376,25 közelében zárt.


