Gyorshír - érvénytelen a HospInvest pályázata
A HospInvest Zrt. a napokban újabb, közel 250 millió forintos beruházásba kezdett a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban, ahol a tüdőgondozó új helyének a kialakításán dolgoznának. A cég a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Intézet patikáit is működtetné.
Ezt megelőzően az egri kórház négy dolgozója dolgozói bejelentette: éhségsztrájkba kezdenek, így tiltakoznak az ellen, hogy a HospIvest 20 évre átvegye az intézmény működtetését. Tárgyalnak arról is, hogy úgynevezett mozaik sztrájkot indítanak, ami alapján felváltva szüntetik be a munkát az egyes kórházi osztályokon úgy, hogy a betegellátás ne sérüljön. A HospInvest júliusban kezdte toborozni a dolgozókat az egri Markhot Ferenc kórházban, miután a munkatársak egy része tiltakozásba kezdett amiatt, hogy a cég korábban átvette a kórház irányítását. Miután több mint hétszáz dolgozó szerződött az új üzemeltetővel, a magukat kórházvédőknek nevező tiltakozók bírósághoz fordutak, megkérdőjelezve az új munkaszerződéssel kapcsolatos eljárás jogosságát. A bíróság elutasította indítványukat, most azonban kimondta az üzemeltetésre vonatkozó pályázat érvénytelenségét.


