Hatékonyabb energiafelhasználást tesz lehetővé egy új ötlet
A nyertes csapat lehetőséget kap arra, hogy a Ciscóhoz csatlakozva részt vegyen az új, 10 millió dollár értékű üzleti részleg létrehozásában. A díjazott ötletnek az elvárások szerint legalább 1 milliárd dollár bevételt is kell eredményeznie a következő 5-7 éves időszak alatt.
A Cisco 2007 októberében indította el az I-Prize versenyt, amelyre bárki nevezhetett, a világ bármely pontjáról. A résztvevők online együttműködési fórumokon közösen gondolkozhattak újító jellegű üzleti és technológiai elképzeléseikről, majd csapatokat alkotva állíthattak össze üzleti terveket.
A győztes csapat vezetője Anna Gossen, a németországi Karlsruhe Egyetem informatikai tanszékének hallgatója. Férjével, Niels Gossennel, a németországi Alkalmazott Tudományok Egyetemének hallgatójával, valamint fivérével, az orosz származású rendszermérnök Szergej Besszonyicinnel karöltve a csapat összesen 250 ezer dollár várományosa, amelyet egyenlő arányban kell szétosztani a tagok között.
A győztes ötlet azon a megközelítésen alapul, amely a hálózatot alkalmazza platformként az energiaigényes rendszerek átláthatóságának, felügyelhetőségének, és végső soron optimalizált vezérlésének megteremtéséhez. A győztes csapat üzleti terve pedig azzal tűnt ki, hogy ötvözte a technológiai és az üzleti modelleket.


