Cégvilág

Lekerült a feketelista a 4 Mancs honlapjáról - Csak "aktualizálás" miatt?

A Hungarikum Szövetség üdvözli, hogy a 4 Mancs szervezet honlapján már nem található meg az a fekete lista, amelyen magyar termelők és cégek neve olvasható. A Szövetség azonban aggódik amiatt, hogy a lista csupán „aktualizálás miatt” nem elérhető - áll a Hungarikum Szövetség VGO szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében.

A Szövetség éppen ezért felszólítja a 4 Mancsot, hogy a lista frissítése után ne legyenek azon magyar termelők. Az elmúlt hetekben kirobbant liba- és kacsatömés ellenes kampányáról ismertté vált 4 Mancs állatvédő szervezet osztrák anyaszervezete és több külföldi „fiókalapítványa”, – miként arról honlapjukon tájékoztatást adnak – „aktualizálás miatt” eltávolította a hazai hízott liba-termelést alaptalanul megbélyegző feketelistáját a honlapjáról - szól a közlemény.

A Hungarikum Szövetség üdvözli a feketelista eltávolítását, és a 4 Mancs abbéli szándékát, hogy revideálja diszkriminatív feketelistáját, amely nem csak több ezer hazai munkahelyet és egy – a mai világban ritka – sikeres iparágat veszélyeztet, de egyben egy ezeréves magyar hagyomány megszüntetésére is törekszik. Ugyanakkor nyomatékkal emlékeztetjük a 4 Mancs nevű szervezetet, hogy maximálisan vegye figyelembe és tartsa be az elmúlt hetekben a közte és a kormányzat között folytatott tárgyalások eredményeként létrejött megállapodást, miszerint a hízott és nem hízott libák csomagolásán alkalmazott megkülönböztető jelzést bevezető cégek lekerülnek az őket indokolatlanul sújtó feketelistáról - szögezi le a Hungarikum Szövetség.

Dacára annak, hogy az FVM a megállapodáshoz tartva magát október elsejei hatállyal kiadta a 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet módosítását, melyben kötelezi a termelőket és forgalmazókat a hízott és pecsenye liba termékek csomagoláson címkével történő megkülönböztetésére, a 4 Mancs az elmúlt közel három hétben nem tett semmit a megállapodás saját részéről történő betartásáért. Ma már közismert, hogy a feketelista – több hízott libát nem is termelő céget felsorolva - nem csak diszkriminatív, de indoka is hamis. Mára ugyanis állatorvosilag is igazolt, hogy a haszonállatok ilyen jellegű táplálása nem állatkínzás. Egyben figyelmeztetjük a 4 Mancsot, hogy a Szövetség rendszeresen figyeli hivatalos honlapjukat és bármilyen, a magyar állammal kötött szerződéstől eltérő, „frissítés” esetén ismét határozattan fellép a diszkriminatív és törvénytelen megbélyegzés ellen - áll a közleményben.

liba 4 Mancs hízott hungarikum szövetség kacsatömés
Kapcsolódó cikkek