A HR tartja a lelket a munkavállalókban
A nehéz időkben a HR-vezetőkre támaszkodik, hogy ők adjanak iránymutatást a dolgozók számára, tájékoztassák őket a pénzpiaci válság hatásairól – így áll a HR szerepéhez Paul Walsh, a Diageo vállalat vezérigazgatója. A Personnel Today három meghatározó személyiséggel, üzleti vezetővel készített beszélgetést arról, mit gondolnak, a krízis idején lehet-e motiválni a munkavállalókat. Walsh szerint a HR feladata a bevonás és a kommunikáció: minden alkalmazottal meg kell értetni, mi zajlik a vállalatban, és megmutatni a helyüket, szerepüket a válságkezelésben. „Az alkalmazottak széles táborától kaphatunk jó ötleteket, így a közös gondolkodással nemcsak nekik jut több információ, a cég is segítséghez juthat.”
John McDonough, a Carillion építőipari vállalat ügyvezető igazgatója azt várja el a HR-csapatától, hogy az alkalmazottakat rábírja arra, továbbra is koncentráljanak a munkájukra, s hogy ezt tréningek során sulykolja a dolgozókba. „A recesszió idején kifejezetten fontosnak találom a munkavállalók képzésébe és fejlesztésébe való invesztálást, hogy majd képesek legyenek észrevenni és kihasználni a gazdasági felemelkedésben rejlő előnyöket” – emelte ki.
Charlie Mayfield, a John Lewis kereskedelmi társaság elnöke elmondta: a kiskereskedőknek égető szükségük van a HR-csapatukra, hogy segítsenek az alkalmazottaknak a nagy karácsonyi hajtásban, hogy ne a válságra koncentráljanak, hanem a napi feladatokra.
A felső vezetői vélemények alapján tehát a HR „tartja a lelket” az emberekben, és „edzi” a munkavállalókat, hogy a krízis nyomása alatt a dolgozóknak „csupán” a kiváló minőségű munkával kelljen foglalkozniuk. VG
El kell fogadtatni a megszorításokat
A tapasztalatok alapján a vállalkozások költségtakarékosság idején nem szívesen áldoznak olyan tréningre, amely több napra kiveszi az alkalmazottakat a munkából, és még az eredményét sem tudják mérni. „Tapasztalataink szerint az élménytréningek helyét a cégek oktatási programjában olyan módszertani képzések veszik át, amelyek célja a válság vállalatra gyakorolt hatásainak az elemzése, és hozzásegítenek a kiutak megtalálásához” – hangsúlyozza Bene János, a Generatív Tanácsadó Iroda ügyvezetője.A cégvezetők most elsősorban arra szeretnének választ kapni, miként érinti a jelenlegi válság az adott vállalkozás működését, a munkatársak hogyan élik meg a pénzügyi krízist, milyen félelmeik, tapasztalataik, információik vannak. „Amikor a vezetők szembesülnek a költségek visszafogásának kényszerével, nemcsak az a feladat, hogy megtalálják a megkurtítható kiadásokat, legalább olyan lényeges az is, hogy intézkedéseiket elfogadtassák az alkalmazottakkal, mert csak ekkor számíthatnak valós eredményekre” – hangsúlyozza Bene János.
A munkatársakat fel kell készíteni arra, miként adják át a megszorító intézkedéseket úgy, hogy a kollégák együttműködési szintje, motiváltsága ne csökkenjen, és ne növekedjen a fluktuáció.
A cégvezetők most elsősorban arra szeretnének választ kapni, miként érinti a jelenlegi válság az adott vállalkozás működését, a munkatársak hogyan élik meg a pénzügyi krízist, milyen félelmeik, tapasztalataik, információik vannak. „Amikor a vezetők szembesülnek a költségek visszafogásának kényszerével, nemcsak az a feladat, hogy megtalálják a megkurtítható kiadásokat, legalább olyan lényeges az is, hogy intézkedéseiket elfogadtassák az alkalmazottakkal, mert csak ekkor számíthatnak valós eredményekre” – hangsúlyozza Bene János.
A munkatársakat fel kell készíteni arra, miként adják át a megszorító intézkedéseket úgy, hogy a kollégák együttműködési szintje, motiváltsága ne csökkenjen, és ne növekedjen a fluktuáció.-->


