BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árzuhanás: kisebb búzaterület

Mintegy 6 százalékkal, 292 millió tonnára csökkenhet az Európai Unió gabonatermesztése 2009-ben – írja előrejelzésében a francia Strategie Grains kutatóintézet. A prognózist az elmúlt húsz év terméshozama alapján állapították meg a szakemberek. Szerintük az idén kiemelkedően magas hozamot produkáltak az uniós országok, de jövőre visszaesés jöhet, főként a felvásárlási árak zuhanása miatt.

A Strategie Grains szerint a búzatermelés 5 százalékkal, 132,8 millió tonnára esik vissza, miközben a területek egy százalékkal zsugorodnak. A legdrasztikusabb (1,4 millió tonnás) csökkenés Nagy-Britanniában várható, míg Romániában 1,15 millió, Spanyolországban 0,86 millió tonnával eshet vissza a búzatermelés. Hasonló változások lehetnek a többi gabonafélénél is: az unió árpatermelése 4 százalékkal (63,3 millió tonnára), kukoricamennyisége 7 százalékkal (57,5 millió tonnára) zsugorodhat. A termésterületek az előbbi növénynél 2, az utóbbinál 4 százalékkal szűkülhetnek.

Magyarországon az ősszel 7–10 százalékkal csökkent a búza vetésterülete – mondta lapunknak Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodók csak egymillió hektár körüli területen termelnek majd búzát, szemben az idei 1,1 millióval. A háttérben az értékesítési lehetőségek látványos szűkülése áll: a felvásárlási árak drasztikusan, tonnánként 30-40 ezer forintra estek, szemben az egy évvel korábbi 50-60 ezer forinttal.

A területcsökkenés ellenére is elérhető lehet az ez évihez hasonló, 14-15 millió tonnás teljes hazai gabonatermés, ha jövőre az időjárás újra kedvező lesz – vélte az elnök. Ugyanakkor jelentősen befolyásolhatja az eredményeket a kukoricaszektor várható teljesítménye, ahol csak tavasszal vetnek a termelők. Egyelőre azonban a szokásosnál jóval nagyobb az ágazati bizonytalanság, mivel itt a gazdálkodóknak a búzáénál is alacsonyabb, 18–22 ezer forintos tonnánkénti árakkal kell szembesülniük.

Ha a kukoricaárak tonnánként 25 ezer forintra nőnének, jövőre sem lankadna a gazdálkodók termelési kedve – állította Vancsura József.

Így a vetésterület újra meghaladhatná az egymillió hektárt, bár a termelők – takarékossági okokból – az ideinél kisebb műtrágya-felhasználással számolnak (és ez a hozamokra is hatással lehet). TL–HL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.