BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átrendeződik az iparág

Negyedével kevesebb – mindöszsze 932 500 – személyautó kelt el Európa 30 országában az elmúlt hónapban a tavaly novemberihez képest. A tíz új EU-tagnál a forgalom szűkülése átlagosan 22,6 százalékot ért el. Ám míg hazánkban 28 százalékos volt a visszaesés (mintegy 10 ezer autó talált gazdára), addig Romániában 53 százalékkal kevesebb – 13 700 – új kocsi került az utakra. Ellenkező a tendencia ugyanakkor Csehországban, ahol 2 százalékkal több, 11 384 kocsi kelt el, de különösen Lengyelországban, ahol 10,7 százalékkal, 27 100-ra nőtt az értékesítés.

Nyugat-Európa és a Svájc, Norvégia, Izland alkotta EFTA-országok közül egyedül Finnországban volt pozitív az eredmény novemberben: a 71 százalékos forgalomnövekedés révén 6500 kocsit adtak el. Kontinensünkön kizárólag az Audi, valamint a Jaguar értékesítése nőtt novemberben. Az előbbi 0,1 százalékkal, 50 667 darabra, az utóbbi 1,2-del, 2016-ra bővítette eladásait.

Számítani lehetett arra, hogy a nagy autóipari csoportok nehézségekkel szembesülnek, hiszen földrészünkön is évek óta jelentős a gyárak kihasználatlan kapacitása. Más kérdés, hogy a pénzügyi válság drámaian felgyorsította a folyamatot – jelentette ki Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója tegnapi sajtókonferenciáján. Mint mondta, a világ autóiparának személyautó-gyártó kapacitása 82 millió darab, ezzel szemben évek óta csupán 58-60 millió gépkocsi kel el, s azok tíz százaléka is különféle módon forszírozott formában.

Emiatt komoly átrendeződés várható az iparágban: nemcsak kapacitáscsökkentés és a nagyméretű „individuális” modellek helyett a kisautók gyártásba állítása, de akár kontinenseken is átívelő kapacitásátcsoportosítás is. A helyzetre jellemző, hogy amíg májusban még 12,7 millióra becsülték az Európában jövőre eladható autók számát, most már csak 10,3 millióról beszélnek.

Magyarországon is hasonlóan nehéz a helyzet, és két kemény évre kell felkészülni – mondta Eppel János, kiemelve, a cég most azon dolgozik, hogy a Porsche Bank segítségével pénzügyileg stabil helyzetben tartsák a Porsche Hungaria 236 márkakereskedőjét.

November végéig körülbelül háromezerrel kevesebb személyautót értékesített a Porsche Hungaria, mint az elmúlt év 11 hónapja alatt. A négy márkából eladott 29 525 autóval, valamint a 3016 darabos kishaszonjármű-eladással azonban a társaság még mindig a legnagyobb forgalmú magyarországi autóimportőr vállalat.

Ami a személyautó-piacot illeti, ugyan még nincsenek meg a végleges adatok, de az már látszik, hogy a tavalyi 11 havi 162 076-tal szemben ez év november végéig csupán körülbelül 150 ezer kocsi kelt el, ám az is igaz, hogy a forgalomcsökkenés aránya nagyjából megegyezik a nyugat-európai piac szűkülésével.

A Porsche Hungaria csoportnál az Audi értékesítése jelentősen meghaladja a márka európai eladásnövekedését, s autókölcsönző vállalata, az Eurent Kft., valamint használtautó-üzletága, a Weltauto egyaránt piacvezető – emelte ki az ügyvezető igazgató. Utóbbi vezetője, Horváth Zoltán elmondta, szeptemberig olyan volt a forgalom, mintha mi sem történt volna, az utolsó három hónap visszaesése miatt azonban – éves szinten – 20 százalékkal kevesebb használt gépkocsit adnak el, mint tavaly. A Weltauto 53 márkakereskedő partnerén keresztül az elmúlt évben több mint 11 ezer autót adott el, s ebből 4200 volt az egy évig vagy 30 ezer kilométer megtételéig tartó garanciával értékesített jármű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.