Coca-Cola: mozognak a dolgozók
Testébresztő elnevezésű programjával az idén a Coca-Cola HBC Magyarország lett az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által évről évre hagyományosan meghirdetett Egészséges Munkahely verseny győztese. A legjobb gyakorlat kategóriában elhozott díjjal jutalmazott program még 2006 augusztusában indult, célja, hogy a vállalat minden munkatársa megismerkedjen a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a munka és a magánélet harmóniájának lehetőségeivel, és ezeket a mindennapok gyakorlatába is beépítse.
A hatodik alkalommal meghirdetett versenyre 17 pályázat érkezett, amelyek értékelése során az öttagú bírálóbizottság figyelembe vette a vállalatoknak a munkahelyi egészséggondozás, az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a mentálhigiéné, az ergonómia területén, illetve a munkahelyi dohányzás visszaszorítása, a munkahelyi drog- és alkoholfogyasztás megelőzésének területén elért eredményeit. Az AmCham Egészséges munkahely programja 2002 óta működik, és napjainkra már több mint 90 vállalat csatlakozott hozzá. A kezdeményezést négy éve támogatja az Egészségügyi Minisztérium, és a kamara több más szakmai szervezettel is együttműködik, így például az Országos Egészségfejlesztési Intézettel vagy az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézettel. VG


