BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődben az Eybl, de túlélheti a magyar részleg

Eladja magyarországi és romániai gyárát az autóipari beszállító Eybl International – írta a keddi Wirtschaftsblatt annak kapcsán, hogy csődöt jelentett a bécsi székhelyű cég. A Vas Népe ugyanakkor azt írta: az üléskárpitokat gyártó Eybl Hungária Kft. egyik ügyvezetője szerint egy újonnan létrehozandó vállalat megmentheti a magyar munkahelyeket.

Néhány napja ugyanis azt jelentette be az Ebyl, hogy Körmenden hetven, Jánosházán száz, Lentiben és Nagykanizsán harminc-harminc fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot. Azóta hivatalos közlés nem látott napvilágot.

Hírek szerint ugyanakkor magyar és osztrák befektetők egy új társaság megalapításán fáradoznak, amely átvenné az Eybl piacait, s tovább foglalkoztatná a dolgozókat. Az idő azért sürget, mert folyamatossá kell tenni a termelést, máskülönben január 5-ét követően más beszállító után néznek a megrendelők. Ezért 5 millió euró saját tőkével még az idén megalapítják az új céget, közben folyamatosan tárgyalnak az Eybl eddigi megrendelőivel a munka folytatásáról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.