Demszky örül, hogy a BKV-vezér "nélkülözi" a luxus Audit
Demszky Gábor hangsúlyozta: Kocsis István vezérigazgató bölcs döntést hozott, amikor kezdeményezésére megszüntette ennek a gépkocsinak a bérletét. Hozzátette: azt reméli, hogy a vezérigazgatónak sikerül elérnie a célját és nyereségessé teszi a BKV-t. "Ezzel az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem"- szögezte le - tudósít a Hírszerző.
Kocsis István a főpolgármesterhez írt levelében közölte, hogy a tulajdonos kívánságát tiszteletben tartja. Megjegyezte, hogy az adott gépkocsi bérléséhez alapul szolgáló ár 8 millió forinttal alacsonyabb annál, mint ami a sajtóban megjelent.
A vezérigazgató kifejtette, hogy a cégautót munkaszerződésének megfelelően teljesen szabályosan kapta. Az autóhasználat éppúgy a vezérigazgatói javadalmazás része, a foglalkoztatás feltétele, mint az alapbér - jegyezte meg.
Kocsis István tudatja, hogy az Audi gépkocsi bérletét megszüntette, s keddtől a saját gépkocsiját használja mindaddig, míg a BKV nem lesz nyereséges. Így munkaköri feladatainak ellátásához is saját autóját veszi igénybe, ehhez nem kér a BKV-tól sem biztosítást, sem karbantartást, sem benzinellátást.
Megjegyzi azt is, hogy levelét nyilvánosságra kívánja hozni a BKV honlapján, mivel az elmúlt napokban a média és a politika többet foglalkozott ezzel a kérdéssel, mint a BKV-nál az elmúlt három hónap alatt elért eredményekkel.


