BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmarad a buszosok sztrájkja

Elmarad a BKV buszvezetőinek mára tervezett munkabeszüntetése. A sztrájkolók azt követően döntöttek így, hogy Demszky Gábor főpolgármester sajtótájékoztatón bejelentette, a társaság összesen 40 milliárd forintnyi többletpénzt kap az államtól. Ez egy 10+30 milliárd forintos csomagban valósul meg. Első lépésben átcsoportosítással a kormány visszaad tízmilliárd forintot abból az adóból, amelyet a fővárosiak személyi jövedelemadó formájában befizettek az állami költségvetésbe. Második lépésként a pénzügyminiszter és a közlekedési tárca vezetője tárgyalásokba kezd a fővárossal egy budapesti elővárosi közlekedési társaság megalakításáról. Ebben a majdani vagyonértékelés nagyságának megfelelően a kormány részt kíván venni mintegy 30 milliárd forinttal – jelentette be Demszky. Hangsúlyozta, ebben a konstrukcióban a 30 milliárdot a BKV kapja, nem pedig az új társaság. A főváros vagyonelemekkel – például a HÉV – száll be az elővárosi projektbe.

Veres János pénzügyminiszter a főpolgármester bejelentését követően kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, a 30 milliárdról a tárgyalás még nem zajlott le, így végleges összeget a kormány nevében egyelőre nem közölhet. A tárcavezető szerint a kabinet egyelőre csak a tízmilliárdról döntött, ezt a többlettámogatást még a héten átutalják a Fővárosi Önkormányzatnak, amely három napon belül továbbítja azt a BKV-nak. Ezzel szemben Főpolgármesteri Hivatal közzétette azt a kormányhatározatot, amelyben szerepel a legfeljebb 30 milliárd forintos összeg is.

A továbbiakban az önkormányzati, a pénzügy-, valamint a közlekedési miniszter tárgyal majd a fővárossal a társaság hosszú távú finanszírozásáról. Demszky hangsúlyozta, a mostani tízmilliárdos összeg egyszeri többlettámogatás az éves állami normatíván túl, amely 2008-ban és 2009-ben is egyaránt 32 milliárd forint. A kormánnyal azonban hosszú távú megoldás kidolgozására törekednek.

A vasutassztrájk ügyében eközben lapzártánkkor még nem volt előrelépés. Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón közölte, amíg ő van a vállalat élén, addig nem teljesülhet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) egyik fő követelése, a MÁV Cargo eladásából történő részesedés. Heinczinger szerint törvény tiltja, hogy az eladásból származó összegből egy harmadik fél is részesüljön. A partnerek a minimális szolgáltatásokról sem egyeztek meg, a MÁV napi 3100 vonat helyett 976 járatot szeretne indítani, míg a sztrájkolók csak 400-at. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke bejelentette: december 24-től 26-ig menetrend szerint járnak majd a vonatok.

A reptéren szintén nem született egyezség, mi több, újabb vitába keveredett a Budapest Airport (BA) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete, miután a BA szerint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség nem emelt kifogást a görög nemzetiségű repülőtéri szakemberek alkalmi foglalkoztatása ellen. A szakszervezetek ez ügyben írásos megkeresést nem kaptak, a hatóság munkatársait pedig nem is látták feltűnni a repülőtéren. KT

Közszolgálati sztrájk: ma döntenek

Ma délután tovább folytatódnak a tárgyalások az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság (EKSZ) és a kormány között a 13. havi illetmény kompenzációjáról. A közszolgák tiltakozásul január 12-ére hirdettek országos sztrájkot. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTV Este című műsorában kedden úgy nyilatkozott, a tűzoltókkal történt megállapodást követően a fegyveres testületekkel is jó esély van a megegyezésre a kompenzációról, a közalkalmazottaktól viszont türelmet és megértést kért.

Az EKSZ vezetője, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az előző tárgyalást követően úgy fogalmazott lapunknak, lát esélyt a közeledésre, erről azonban a szakszervezeteknek még egyeztetniük kell.

Az EKSZ vezetője, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az előző tárgyalást követően úgy fogalmazott lapunknak, lát esélyt a közeledésre, erről azonban a szakszervezeteknek még egyeztetniük kell.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.