BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétezer megawatt kell még

A villamosenergia-termelés hatékonyságának javítása az új erőművi blokkok építésének egyik fő célja – hangsúlyozta a tegnapi Encon- energiakonferencián Stróbl Alajos, az ETV-Erőterv Zrt. főmérnöke. Elhangzott: tavaly a hazai nagyerőművek az energiahordozónak csak átlagosan 51,1 százalékát hasznosították. A listavezető a paksi atomerőmű volt 86,4 százalékkal, utána a mátrai, a debreceni és az oroszlányi létesítmény következett. A sort 0,2 százalékkal a tartalék gázturbinák zárják, de a tiszapalkonyai erőmű is csak 18,5, illetve az ajkai is csupán 19,4 százalékos.

A hatásfok átlagos növekedése nagyban függ attól, milyen tüzelőanyagot használ majd az a mintegy 7000 megawattnyi erőművi kapacitás, amelyre az országnak hoszszú távon, azaz 2025-ig szüksége lesz. E téren sok múlik a vállalati szándékokon – igen aktív a gázos, az atomos, a szenes és a megújuló lobbi is –, de a politikai akaraton is. A majdani energiahordozói mix összetétele még többesélyes, de nyilván kerülni kell az egyoldalúságot annak kockázatai miatt, és – például költségmegfontolásból – korlátai vannak a jól kiegyensúlyozott tüzelőanyag-portfóliónak is. Nagy bizonytalanságot rejt az is, valójában mikor állnak le az elöregedő blokkok. Legtöbbjüket 25 évre tervezik és 40 évig használják. A hazai erőművek 51 százaléka több mint 25 éve épült, sőt, a nagyerőművek 8,7 százaléka 41 évnél is idősebb.

A gázüzeműeknél a fő nehézség a gáz hosszú távra való biztonságos lekötése – mutatott rá Stróbl Alajos. Ugyanakkor a kombinált ciklusú egységek telepítésével 67 százalékkal is nőhet a gázfelhasználás hatásfoka. Ez azt jelenti, hogy 2025-ben a növekvő igények mellett sem lesz szüksége az országnak több gázra, mint most. Miközben tehát tavaly 150 petajoule gázból 15 terawattóra áram keletkezett 36 százalékos hatásfok mellett, ugyanennyi gázból 2025-ben 25 terawattóra hozható ki, 60 százalékkal. A fenti 67 százalékos hatásfokhoz viszont legalább 6000 megawattnyi földgáztüzelésű blokk kell, ez pedig jelentős mértékű aránytalanságot jelentene az energiahordozó összetételében.

Főként környezetvédelmi korlátja van a várhatóan növekvő szénfelhasználásnak. Az erőművek alapulhatnak a hazai lignitre, a barnaszénre és az importált feketeszénre. Ám gond lehet az optimális blokknagyság is. A lignittüzelés 2005-ben 30 százalékos hatásfoka 2025-re 42-re növelhető, de ehhez legalább 1000 megawattnyi lignitblokk kell.

A harmadik fő tüzelőféleség, a hasadóanyag nélkül várhatóan hosszabb távon nem elégíthető ki az ország áramigénye. Meg kell hosszabbítani a paksi atomerőmű élettartamát, sőt, új blokkok is kellenek.

A megújulókon belül a vízenergia felhasználásának érdemi növelésére nem számíthatunk. A begyűjtött hulladékok mennyisége ugyan növelhető, de csodát nem ígér. Viszont hiba lenne továbbra is kizárólag áramtermelésre használni a megújulókat. Földhővel például a fűtésben ki lehetne váltani a földgázt. Olajtüzelésű egységet nyilván csak tartaléknak érdemes létesíteni. Lépni kellene az energiatárolás megoldásában is, ennek egyik eszköze a szintén csak drágán létesíthető tározós erőmű.

A közelmúltban több gáztüzelésű erőművi beruházás is megindult, önerőből, hitelből, támogatásból. Átadásuk a tervek szerint 2010–15 között várható, az összesen 17 blokk együtt 6236 MW beépített kapacitást képvisel. VG

Bevásárlás

Az év elején az Elműbe vásárolta be magát 10,54 százalékig, most az Émász 8,6 százalékát szerezte meg az MVM állami villamosipari csoport, egyelőre nem tudni, mennyiért.

Ám tudatta, hogy november 7-i közgyűlése szerint kiemelt feladata az áramellátás teljes vertikumában való terjeszkedés, főként az áramkereskedelemben, azon belül is belföldön.


Ám tudatta, hogy november 7-i közgyűlése szerint kiemelt feladata az áramellátás teljes vertikumában való terjeszkedés, főként az áramkereskedelemben, azon belül is belföldön.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.