A válság ellenére sem változtatott beruházásainak ütemezésén a budapesti főhadiszállással működő Atrium Centers vállalat, amely közel 300 millió eurós beruházássorozatot hajt végre Romániában.
A cég négy központot épít, ezek közül három hagyományos üzleti koncepció alapján készül, a negyedik inkább kereskedelmi park jellegű létesítmény lesz – mondta lapunknak Parókai Beáta, a bevásárlóközpontok bérbeadásáért felelős vezető.
A társaságnak Kolozsváron és Nagybányán is jelentős konkurenciával kell megküzdenie, noha egyik sem érinti közvetlenül az üzletmenetét. Az előbbi városban már megnyílt a Polus Center és a Julius Center, utóbbiban jól halad a Futureal és az Immoeast vegyes akciójában tervezett Gold Plaza előkészítése.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.