Hitel: a BILK is nehezen kap
A napokban új, 8,5 ezer négyzetméteres gyűjtőraktár, valamint 1500 négyzetméteres iroda építését kezdték meg a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) 100 hektáros területén. Az április végén befejeződő építkezés 1,4 milliárd forintba kerül, és a beruházás saját pénzből kezdődött meg – mondta Marján Miklós, a BILK Logisztikai Zrt. vezérigazgatója, kiemelve ugyanakkor, hogy amíg korábban 3-4 bank is kínálgatta hiteleit, addig a pénzügyi válság miatt már egy ilyen tőkeerős vállalat is csak nehézségek árán jut beruházási hitelhez. Még abban az esetben is, ha az építendő raktárra már megkötötték a bérleti szerződést.
A terület fejlesztését öt éve folytató társaság 2003 óta összesen 38 millió euró hitelt vett fel 15–20 éves futamidővel, saját forrásból pedig 2 milliárd forintot fordított a beruházásokra. A kivitelezési munkákért fele-fele arányban fizetnek forinttal és euróval, a bérlőktől pedig euróban kapják a bérleti díjat. Az egyebek között magas- és hűtött raktárakkal egyaránt rendelkező BILK havonta 3,6–4,6 euróért adja ki a raktárak négyzetméterét, míg a közös költség 0,6–0,8 euróra rúg négyzetméterenként havonta. A logisztikai központ létesítményei az ipari ingatlanok piacán szinte egyedülálló módon 100 százalékos kihasználtsággal működnek.
Ebben az évben már elkészült egy több mint 1,5 milliárd forintba kerülő, 15 ezer négyzetméteres raktár, a hozzá tartozó közel ezer négyzetméternyi irodával, és mellette egy kéthektáros burkolt felület. A beruházási összeg 25 százalékát azonban a jövő év elején egy megnyert pályázat eredményeként EU-támogatási forrásból megkapja a cég. Az új raktárbázishoz 250 millió forint értékben hatvan targoncát és 150 millióért állványrendszert is vásárolt a BILK Zrt.
A BILK fejlesztése két év múlva fejeződik be. A terület méretére jellemző, hogy a menetrend szerinti BKV-buszjáratnak négy megállója is van a kapukon belül, ahol naponta mintegy 1200 kamion és évente 2400–2700 vasúti kocsi rakodik.
Ugyancsak a társaság irányította a tulajdonos Waberer’s Holding leányvállalata, a Waberer’s Romania csíkszeredai beruházását. December elejére mintegy ezer négyzetméteres irodaközpont, 2500 négyzetméternyi műhelyépület és három hektáros kamionparkoló létesült egymilliárd forintos értékben. Ami a raktárlogisztikai területet illeti, optimisták vagyunk – jelentette ki lapunk kérdésére Wáberer György elnök-vezérigazgató, hozzáfűzve: azt remélik, hogy amire ezt a területet is elérné a recesszió, addig vége lesz a világgazdasági válságnak. A BILK Logisztikai Zrt. idei árbevétele eléri a 3,8 milliárd forintot, és az adózás előtti eredmény várhatóan 600 millió forint lesz.
Más a helyzet a fuvarozási üzletágnál. Korábban azt tervezték, hogy évente 250-nel bővítik a jelenleg 2300 darabos járműállományt, azonban ezt sem az idén, sem jövőre nem hajtják végre: csupán a minőségi cseréket végzik el. Wáberer György úgy látja, hogy a jövő év első felében még romlani fog a helyzet, ezért két számjegyű visszaesésre számít a cég a fuvarpiacon. Az általános receszszió első jeleire ugyanakkor komoly racionalizálást hajtottak végre a vállalatcsoportnál. A költségcsökkentési céllal elvégzett átszervezések során egyebek között az adminisztratív létszámot is csökkenteni kellett 17 százalékkal.


