BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kecskeméti áruháznyitás

Ma nyitja meg kapuit Kecskeméten az OBI 23. magyarországi áruháza. A 2400 négyzetméteres kertészeti osztállyal együtt 8200 négyzetméter alapterületű áruház 1,5 milliárd forintos beruházás eredményeként jött létre, az induló árukészlet pedig eladási áron számolva 800 millió forintot tesz ki. A barkácslánc a jövő évben is folytatja a hálózatbővítést. Mint Reiter László, az OBI Hungary Retail Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a tervekben három áruház létesítése szerepel, Keszthelyen és Gyöngyösön már az engedélyeztetés fázisában járnak. „Mivel karácsony előtt egy héttel nyitunk, kertészetünk választékának jelentős részét az ünnepi készülődéshez szükséges díszek és ajándéktárgyak teszik ki” – mondta Reiter László, hozzáfűzve: miután vége a nagy házépítési láznak, az OBI manapság már nem elsősorban az építkezőket szolgálja ki, hanem a lakásfelújítókat, a kertépítőket. Jó hír, hogy az elmúlt két hónapban már felére esett az építőnyag-forgalom csökkenésének mértéke.

Az ezüst hétvége forgalmával elégedett a cég, érdekes ugyanakkor, hogy a vidéki áruházak jobban teljesítettek a fővárosiak átlagánál. Budapesten inkább a belterületi – Váci út, Tálas utca – egységek szerepeltek jól.

A cég legutóbb november elején, Szegeden nyitott áruházat: ez az OBI második egysége a Tisza-parti városban. Piackutatás alapján úgy döntöttek, hogy nyitva marad a régi, a barkácslánc legkisebb, mindössze 2800 négyzetméteres egysége is. „Szükség van a helyi kisebb áruházakra is, legyenek azok kényelmi üzletek, mint a szegedi, vagy olyanok, amilyenekkel jövőre bővítjük a hálózatot” – mondta Reiter László. A szintén ebben az évben nyitott szekszárdi egység például mindössze 4500 négyzetméteres. Ugyanakkor a cég előtt nem csak a hálózatfejlesztés terén van növekedési lehetőség: a kertészeti osztályok forgalma például minden várakozást felülmúl.

Az első magyarországi OBI áruház 1994-ben nyílt Budapesten, és ma a cégnek van a legtöbb barkácsáruháza a piacon. Hat fővárosi és tizenhét vidéki áruházának összesített eladótere 167 000 négyzetméter, és a hetvenfős kecskemétivel együtt már 1900 munkatárssal várják a látogatókat.

Az OBI 1970-ben, Hamburgban nyitotta első áruházát, a legutóbbi gazdasági évben (2007. május 1.–2008. április 30.) pedig a csoport 3,3 millió négyzetméter eladótéren összesen 5,76 milliárd eurós forgalmat bonyolított le, mintegy kétharmadát a 333 németországi egységben.

Az OBI 1993-ban kezdte Németországon kívüli terjeszkedését Olaszországban, ezt követte 1994-ben a barkácslánc magyarországi megjelenése. Jelenleg

Európa 11 országában (Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Svájc, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Szlovénia) összesen 520 OBI áruház működik. Ezután Ukrajna és Görögország következik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.