Kikérik az alkalmazottak véleményét
- Vannak-e az év végével kapcsolatban hagyományos események az önök cégénél?
- Az év végi teendők közé tartozik a Nav N Go-nál a stratégiai és az üzleti tervek befejezése, illetve ezek kommunikálása a dolgozók felé. Ezenfelül már ilyenkor felmérjük az adott évben megtett gazdasági irányú lépések várható következményeit is. Az előző esztendő értékelésében és a stratégia bemutatásában kulcsszerepet játszik az úgynevezett business day, a Nav N Go dolgozóinak fóruma, amelyet minden évben igyekszünk két alkalommal – tavasszal és decemberben – megtartani. Ezen az eseményen szeretjük kikérni a kollégáink véleményét arról, hogy miként látják a meghatározott stratégiát, illetve hogyan tudják majd ők ezt támogatni. Nem konkrét sémák szerint gondolkozunk, igyekeztünk minden tekintetben valami egyedit kialakítani, mivel szerintem inkább előnyére válik a cégnek, ha nem ragaszkodik feltétlenül a modern nagyvállalati standardokhoz.
- Tennivalók szempontjából különbözik-e az idei év vége az elmúltaktól?
- Gyökeresen nem változik a megszokotthoz képest az év zárása, mi inkább az új innovációkon gondolkozunk. A cég kiemelkedően sikeres üzletága a navigációs szoftverek fejlesztése, és alapvetően két irányban lépnénk tovább a következő években ezen a területen. Készülünk a navigációs piac mobilizálódására, illetve igyekszünk elmozdulni az autóipar felé is.
- Készülnek-e arra, hogy valamilyen formában önöket is eléri a válság, s terveznek-e költségcsökkentő és hatékonyságjavító lépéseket?
- Nem gondolom, hogy a következő évre szóló üzleti tervet aszerint kell meghatározni, hogy baj lesz. Azt szükséges megfogalmazni, amit a következő esztendőkben meg szeretnénk csinálni. Ezen túlmenően szerintem azon kevés vállalat közé tartozunk, amelyek nagyon racionálisan hozták meg a költségekkel kapcsolatos döntéseiket a múltban is. Egyelőre nem szükséges húznunk a nadrágszíjon, persze ez nem azt jelenti, hogy nincs a cégben optimalizációs tartalék. Létezik – ahogy az IT-szektorban feltételezhetően a legtöbb cégnél – egy worst-case szcenárió szerinti üzleti tervünk is, vagyis felkészültünk a pesszimistább forgatókönyvek beteljesülésére. Az eladási számaink, illetve az optimista szemléletmódunk azonban egyelőre nem indokolja, hogy elővegyük a fiókból. VG


