Külföldön nyereséges a GM
Az Egyesült Államok után a hét végén Kanada is bejelentette, hogy segít a csőd által fenyegetett két amerikai autógyártó óriásnak, a General Motorsnak és a Chryslernek. Az Opel is keresi a lehetőséget az állami támogatás elnyerésére. A Reuters tudósítása szerint ugyanakkor a német kormány csupán abban az esetben hajlik a cég megsegítésére, ha a támogatás semmiképpen nem kerülhet át az óceánon a GM kasszájába.
A kanadai kormány és Ontario tartomány 4 milliárd kanadai dollár (3,3 milliárd USA-dollár) hitelt nyújt az országban is gyárakkal rendelkező cégeknek, amelyből 3 milliárdot a GM, egy milliárdot a Chrysler kap.
George Bush amerikai elnök pénteken jelentette be: kormánya kisegíti a csődközeli állapotba jutott két detroiti autógyártót. Washington 17,4 milliárd dollár összegű áthidaló hitelt nyújt a cégeknek, amelyeknek március 31-ig gyökeres átszervezést kell végrehajtaniuk, máskülönben a pénzügyminisztérium visszahívhatja a hitelt.
A General Motors dolgozóinak háromötöde szerethető, népszerű és nyereséges autókat gyárt. A baj csak az, hogy azok nem az Egyesült Államokban készülnek – írja elemzésében a Los Angeles Times. Ebben az évben szeptember végéig 6,7 millió jármű készült a GM szárnyai alatt, s ezek közül 4,3 millió az Egyesült Államokon kívül gördült le a szerelőszalagról. A 252 ezer alkalmazott közül pedig 152 ezer külföldön – 33 országban – dolgozik a Chevrolet-, Opel-, Vauxhall-, Holden- és Buick-gyárakban.
A lap megállapítja, hogy amíg a GM hazai árbevétele három év alatt 24 százalékkal esett, addig a leányvállalatainak forgalma 28 százalékkal emelkedett.
Az amerikai törvényhozók azért vannak zavarban, mert nem tudják, érdemes-e dollármilliárdokat adni azért – még ha kedvező kamatozású kölcsönként is –, hogy felszínen tartsák a céget, amelynek világszerte igen erős a jelenléte a leányvállalatai által. Másrészt, mivel mélyen összefonódott a GM-vállalatok tevékenysége, ha a céget bármi éri Amerikában, az hatással lesz más kontinensek gyáraira, sőt a versenytársaira is – mondta Kimberly Rodriguez, a Grant Thornton vezető elemzője.
Bennünket azért érdekel különösen a General Motors sorsa, mert közös beszállítóink vannak az Opellel – idézi Klaus Berninget, a Porsche értékesítési és marketingvezetőjét a kaliforniai lap.
Miközben általános az autópiac szűkülése, az Opel németországi fellegvárában, Rüsselsheimben növelni kellett az új limuzin, az Insignia termelését. A közelmúltban az Év Autója díjjal kitüntetett modell iránt ugyanis akkora a kereslet, hogy napi hatszázról – extraműszakokkal – ezerre bővítették a termelést.
Európában hét egymást követő hónapban folyamatosan esik az autók eladása, és november különösen nagy, 26 százalékos visszaesést hozott az elmúlt év novemberéhez képest. Ezért az Opel azt tervezi, hogy visszafogja a Corsa és Astra modellek gyártását; a cég bejelentette, jövőre 10 százalékkal kevesebb autót bocsát ki német gyáraiból.
A szentgotthárdi GM Powertrain Kft. több mint 7 ezer motort gyártott az Insignia számára a gyár december 15-étől január 5-éig tartó szokásos téli leállásáig. DK–GT


