Megaprojektet indít a GB Európa
Nemhogy leállna vagy halasztana, inkább nagy ütemben folytatja magyarországi beruházásait a GB Európa Ingatlan Kft. – közölte lapunkkal Israel Ben Yakar alapító ügyvezető igazgató. A vezető másik érdekeltsége, a D&B Real Estate Kft. ez év őszén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 59 millió euróért megvásárolta a spanyol Fadesa budapesti nagyprojektjét, a 3000 lakásos Danubio Parkot.
A cégvezető most elmondta: a GB Európa ezerlakásos beruházást indít a Soroksári-Duna-ágban, ezenkívül a XVI. kerületben is új lakóparkot készítenek elő. Fontos fejlemény még, hogy – megunva a fővállalkozókkal való hadakozást – a társaság közel egy éve önálló kivitelező vállalatot alapított, amely csak az anyacégnek dolgozik.
A Soroksári-Duna-ágban, a Haraszti út mentén egy 6,5 hektáros területet vásárolt meg 5,5 millió euróért. Ennek északi részén működött egykor a Csepel Autógyár dugattyúüzeme, a déli részen pedig sportpályák és szabad terület volt. Ezen a telken szeretnének öt év alatt ezer lakást, sportpályákat és szolgáltatóegységeket építeni. A 70 millió eurós beruházás most az építészeti tervezés szakaszában van, a kivitelezést jövő év áprilisa, májusa környékén akarják kezdeni.
Óbudán, a Zen Garden lakóparknál 2009 márciusában látnak hozzá a kivitelezéshez. Ezenkívül folytatják a Fadesától átvett és Duna Teraszra átkeresztelt lakópark építését. A vezető elismerte, hogy a mai, jóval nehezebb piacon új marketingeszközöket kell bevetni az értékesítési mutatók további javítása érdekében. A fejlesztőknek ma már nem elég ingyen garázst vagy konyhabútort adni, a finanszírozás terén is többlet kell. A GB Európa például egy mostani akcióban tízmillió forintig, egy évre átvállalja a kamatok egy részét, másutt megelégszik 5 százalékos önerővel. MN


