BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyilatkozni kell

A változásbejegyzési kérelmet hiánypótlási eljárás nélkül el kell utasítani, ha a kérelmező nem csatolta az ügyvezető tisztséget betöltő személyek összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Erre akkor is szükség van, ha a vezetőket nem a taggyűlés választotta meg, hanem kinevezésük a taggyűlési határozattal elfogadott társasági szerződésen alapul – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő ügyben.

Az érintett kft. változásbejegyzési kérelmet nyújtott be a cégbírósághoz. Módosított társasági szerződése szerint – amelyet taggyűlési határozattal fogadtak el – a kéttagú társaság mindkét tagja határozatlan időre a cég ügyvezetőjévé vált. A bíróság a kérelmet hiánypótlás nélkül elutasította, azzal az indokkal, hogy a bejegyzést kérő a szükséges összeférhetetlenségi nyilatkozatot nem csatolta.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú végzést. Kifejtette: a törvényből következően a tisztséget betöltő személynek abban az esetben is meg kell felelnie a jogszabályi előírásoknak, ha nem a taggyűlés választotta meg, hanem megbízatása a társasági szerződésnek az ügyvezetésre valamennyi tagot feljogosító rendelkezésén alapul. Az összeférhetetlenségi szabályok betartásának igazolására a vezető tisztségviselő nyilatkozata szolgál. Ez akár külön okiratban, akár a társasági szerződésben foglalva megtehető. A szerződésnek a tagok általi aláírása azonban önmagában nem pótolja az összeférhetetlenségi nyilatkozatot – szögezte le a bíróság.

A cég az LB-től kért felülvizsgálatot. Képviselője egyebek közt azzal érvelt, hogy az ügyvezetők a törvény erejénél fogva a társasági szerződés alapján nyerték el tisztségüket. Az LB azonban elutasította a kérelmet. Döntésében rámutatott arra, hogy nem a törvény erejénél fogva, hanem a társasági tagok elhatározása folytán lett a cég mindkét tagja ügyvezető, de ennek a jogvita megítélésében nincs jelentősége. A cégtörvény megköveteli a vezető tisztségviselők megválasztását elfogadó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatát. Mivel az érdekeltek aláírták a taggyűlési jegyzőkönyvet, lehet úgy tekinteni, hogy elfogadták határozatlan időre szóló kinevezésüket. Az azonban vitathatatlan, hogy az összeférhetetlenségre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettségüknek nem tettek eleget. VG

Új jogszabályok

a számviteli beszámolók közzétételi rendjéről és a TEÁOR-ról (MK 2008/183. sz.)

a felsőoktatásról (MK 2008/183. sz.)

a felsőoktatásról (MK 2008/183. sz.)-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.