Százezer embert küldtek el egy hét alatt
A hitelpiaci válság nyomán kibontakozó gazdasági recesszió minden eddiginél drámaibb elbocsátási hullámot idézett elő: a Világgazdaság számításai szerint a nemzetközi porondon csak a múlt héten majdnem 100 ezer ember, Magyarországon több mint ezer vált munkanélkülivé.
Továbbra is a pénzügyi szegmens és az autóipar a globális gazdaság két gyenge pontja: a válság legdrasztikusabb bejelentését a napokban a Bank of America tette, amely nem kevesebb mint 35 ezer fő bocsát el a következő három évben (további részletek a 11. oldalon). Az amerikai autógyártók által remélt 14 milliárd dolláros segélycsomagot nem szavazta meg a szenátus, így csődközeli helyzetbe jutott a General Motors (GM) és a Chrysler. A GM ennek hatására ideiglenesen leállítja húsz észak-amerikai üzemét és csökkenti termelését. A cseh autógyárak összesen 13 ezer alkalmazott elküldését jelentették be.
A hazai vállalatoknál ismét a Nokia egyik beszállítója, a Laird Technologies jelentett be leépítést: több lépcsőben ötszáz embert küldenek el; a Synergon a második körben dolgozóinak tíz százalékától válik meg; a Hild Zrt.-nél 15 százalék fölötti létszámcsökkentést hajtottak végre. Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Rockwool Hungária a héten bezárja a Veszprém megyei Gógánfán működő üzemét, ahonnan 116 dolgozót küldenek el. TL


