Új távvezetéki kapcsolat Románia felé
Tegnap lezárult a Békéscsaba–Arad magyar–román távvezetéki projekt. A beruházás magyarországi részét az előirányzott 4,2 milliárd forintos költségkereten belül végezte el a Mavir Zrt. A munka két részből állt: Békéscsabán kibővítették a 400/120 kilovoltos alállomást, illetve megépítették az alállomás és az országhatár között a 400 kilovoltos, 38,8 kilométer hosszú távvezetéket. A határ és Arad közötti szakasz a romániai partner, a Transelectrica feladata volt. Közlése szerint a két országban együtt mintegy 25 millió euróba kerültek a fejlesztések.
Romániai oldalról az szólt a beruházás mellett, hogy 2004-ben a délkelet-európai térség villamosenergia-hálózata (UCTE II.) Magyarországon keresztül ismét összekapcsolódott a nyugat-európai rendszerrel, vagyis e kapcsolat erősítését szolgálta az újabb vezeték. A most zárult fejlesztés révén az érintett romániai térség áramellátása is javul, s megnő a két ország közötti villamosenergia-kereskedelem lehetősége is.
A magyarországi kivitelező az Ovit Zrt. volt, a beszállításban az S.C. Iproeb, az FCI Furukawa, az ABB Kft., a Trench és a Koncar cégek vettek részt, a tervezésbe az MVM ERBE Energetika Zrt. is besegített. A beruházást az EU is támogatta a TEN – E (Trans European Networks – Energy) programja keretében.
A projektre az 1993-ban meghatározott alaphálózati fejlesztési stratégiával összhangban került sor. Békéscsabán már korábban is volt egy 400/120 kilovoltos alállomás és egy átviteli hálózati vezeték. Ezek mellé 2003-ban az alállomásra egy újabb transzformátor került, és megépült a 400 kilovoltos Sándorfalva–Békéscsaba vezeték is, de ellátásbiztonsági szempontból ezek kevésnek bizonyultak. Így 2005-ben állapodott meg a Mavir és a Transelectrica a két országot érintő hálózatfejlesztés folytatásáról. Ezt úgy oldották meg, hogy mód van újabb, romániai irányú, 400 kilovoltos vezetéki összeköttetésre. VG


